Lech Walesa fal mögé zárná a melegeket

Vágólapra másolva!
Vitát és felháborodást keltett Lengyelországban Lech Walesa volt államfő, a Nobel-békedíj kitüntetettje azzal a kijelentésével, hogy a melegeknek nincs joguk kiemelkedő szerepre a politikában. Walesa szerint a melegek kisebbségként "érjék be kevesebbel" a társadalomban, és a parlamentben hátul vagy akár egy fal mögött kellene ülniük. Egy szervezet gyűlöletbeszéd miatt feljelentette a volt lengyel elnököt.
Vágólapra másolva!

Több kommentár szerint Lech Walesa volt lengyel államfő, aki sikerre vezette a lengyel demokratikus erők harcát a kommunizmus ellen, jóvátehetetlenül lerombolta a magáról kialakított képet a melegekről tett kijelentésével. Walesa pénteken egy tévéinterjúban úgy vélekedett, hogy a melegeknek nincs joguk "elöl ülni" a parlamentben, ha pedig már egyáltalán ott vannak, akkor üljenek hátul "vagy akár egy fal mögött".

"Tudniuk kell, hogy kisebbséget alkotnak, és érjék be kevesebbel, ne törjenek a legmagasabb csúcsokra" - mondta a TVN magáncsatorna melegjogokról szóló műsorában. "Egy kisebbség nem telepedhet rá a többségre" - jelentette ki.

Az ország első demokratikusan választott elnöke mélyen konzervatív római katolikus, nyolc gyermek atyja, aki sohasem hangoztatott haladó társadalmi nézeteket, de a demokrácia, amelyet ő segített létrehozni 1989-ben a sztrájkok és más tiltakozó akciók kavargásából, mélyreható társadalmi átalakuláson ment keresztül az elmúlt években. A változás egyik fő jelképe, hogy a lengyel parlament folyamatosan foglalkozik a melegjogokkal. 2011-ben került a parlamentbe az első nyíltan homoszexuális képviselő és az első transzszexuális. A parlament emellett nemrég kezdett megvitatni egy törvényt a melegházasságról. Bár a képviselők három javaslatot már leszavaztak, a vita folytatódik.

Egyesek azt jósolják, hogy Walesa megjegyzéseinek még súlyos következményei lehetnek. Egy országos szervezet, amely a gyűlöletbeszéd és hasonló bűncselekmények elleni küzdelemre jött létre, panaszt tett vasárnap az ügyészségnél Gdanskban, Walesa szülővárosában, "szexuális kisebbség elleni gyűlöletpropaganda" terjesztésével vádolva őt.