Szabadlábra helyezhetik a volt román kormányfőt

Vágólapra másolva!
Két hét múlva, március 18-án döntenek Adrian Nastase volt román kormányfő feltételes szabadlábra helyezéséről. A volt kormányfőt azért ítélték el, mert 2004-ben illegálisan finanszírozta a választási kampányát.
Vágólapra másolva!

Március 18-án lesz az a fellebbezési tárgyalás, amelyen Adrian Nastase volt román miniszterelnök feltételes szabadlábra helyezéséről dönthetnek - adta hírül hétfőn a Mediafax bukaresti hírügynökség. A volt miniszterelnök szabadon engedéséről első fokon már februárban döntöttek, de hétfőn a korrupcióellenes ügyészség benyújtotta fellebbezésének az indoklását, a bukaresti törvényszék pedig március 18-ára tűzte ki a tárgyalás időpontját. Ha másodfokon is kedvező döntés születik Nastase számára, akkor elhagyhatja a börtönt.

A volt kormányfőt júniusban ítélték két év börtönbüntetésre. Szabadon bocsátását korára és példás magatartására hivatkozva kérhette nyolc hónap letöltése után. A jilavai börtön illetékes bizottsága jóváhagyta ezt, és megállapította, hogy a miniszterelnök magatartása példás volt, előadásokat tartott a többi fegyencnek, és egy könyvet is írt, amiért a minimális kötelező bebörtönzésének határidejéből újabb 45 napot engedtek el.

Az első fokú ítéletben a bíróság úgy vélte, hogy Nastase bebörtönzése elérte a célját, és a fegyenc soha nem hágta át a börtön szabályzatát. Ezzel szemben a korrupcióellenes ügyészség fellebbezésében úgy véli, hogy Nastase nem bánta meg a tettét, hiszen internetes blogján - amelyre Nastase a börtönből is rendszeresen írt - többször az "ügyészek és a bírók ellen uszított".

Nastasét azért ítélték el, mert 2004-ben államelnökjelöltként illegálisan finanszírozta a választási kampányát.