[origo] nagyvilág>
Húszezer forintot ér egy élet Kínában
Fábián Tamás|2013. 03. 07., 10:47|Utolsó módosítás:2013. 03. 07., 10:49|Naponta többszázezer kínai iszik mérgező anyagokkal teli ivóvízet, eszik olyan élelmiszert, amit elszennyezett földben termeltek, a nagyvárosok lakossága pedig egész nap szennyezett levegőt szív. A kínai kormány eddig nem kényszerítette környezetvédelemre a gazdaságot hajtó gyárakat, de miután kénytelen volt beismerni, hogy egész falvak halnak ki daganatos betegségekben, néhány szigorítást is bevezettek.
Sangba egy kis falu Kínai déli részén, gyönyörű dimbes-dombos vidéken terül el, a táj festői szépségű, már-már túl zöld. Az éghajlati viszonyok is kellemesek, télen nincs túl hideg, nyáron nincs túl meleg, az arra járónak olyan benyomása lehet, mint Toszkánába tévedt volna. Amennyire idillien hangzik ez, annyira kiábrándító, hogy gyakorlatilag meghalt, aki iszik a falu vizéből.
1987-ben a településnek háromezer lakója volt, most már csak ötszázan vannak, a többieket elvitte a rák. Sangbától nem messze egy bánya engedi salakanyagát a folyóba. A tudósok szerint a falu menthetetlen, a víz megtisztítása évekbe telne, és akkor még mindig ott vannak a közeli rizsföldek, amelyek a vízből jócskán megszívták magukat mérgező anyagokkal.

Csang Jaoszün rákos lett, miután folyamatosan mérgezett vizet ivott a városán áthaladó folyóból.
Forrás: AFP/Mark RalstonA Janseng város melletti Donjing nevű faluban öt év alatt száz ember halt meg rákos megbetegedésben. A túlélők beperelték a város szélén működő gyárat. A pert megnyerték, kárpótlásul azonban mindössze fejenként hetven jüant kaptak, ami alig több mint húszezer forint azért cserébe, hogy önhibájukon kívül egy súlyosan mérgezett területen élnek.
Ez a két település nem kivételes Kínában, de hogy pontosan hány hozzájuk hasonló település van, arra csak durva becslések vannak. A kínai kormány február végén ismerte el hivatalosan az úgynevezett rákos falvak létezését, saját bevallásuk szerint körülbelül harminc ilyen lehet. A falvakban közös, hogy ipari központok és gyárak közelében helyezkednek el, lakóiknál nagy eséllyel alakulnak ki daganatos megbetegedések.
A nem hivatalos becslések szerint a rákos falvak száma tíz, húsz vagy akár még többszöröse is lehet a kínai kormány adatainak. Teng Fej újságíró szerint a kínai környezetvédelmi minisztérium statisztikái szerint mintegy 18 ezer olyan vegyi üzem van az országban, amelyek mérgezik a talajvizet. Így az sem elképzelhetetlen, hogy ezernél is több folyamatosan mérgezett település van az országban. A BBC cikke szerint Kínában akár 320 millió olyan ember lehet, aki naponta iszik mérgező vizet, szakértők szerint pedig a kínai termőföldek nagyjából húsz százaléka szennyezett nehézfémekkel.
Még így is egészségesebb, mint a Nyugat
A környezetszennyezés következtében kialakuló rákos megbetegedés fokozott kockázata nemcsak a vidékieket érinti, hanem a nagyvárosok lakóit is. A sanghaji egészségügyi hatóság legfrissebb adatai szerint naponta átlagosan 82 ember hal meg valamilyen rákos megbetegedés következtében, ez évi 30 ezer halálesetet és 50 ezer új megbetegedést jelent évente.

A Peking dél-keleti részén elterülő Liukuaizhuang falu folyójában egykor gyerekek úsztak.
Forrás: AFP/Frederic J. BrownA 23 milliós városban a százezer főre jutó rákos elhalálozások száma több mint 390, szemben a jóval alacsonyabb (286) országos átlaggal. Kínai nagyvárosban élni nem egészséges, a világ húsz legszennyezettebb városából tizenhat az ázsiai országban található. A kínai kormány nyilatkozata szerint a rákos megbetegedések nagy száma és a környezetszennyezés között közvetlen kapcsolat van.
A Világbank becslései szerint évente félmillió ember hal meg Kínában környezetszennyezés következtében. Ez a szám a hetvenes években kezdődött gazdasági robbanás óta meredeken ívelt felfelé, a daganatos megbetegedések száma nyolcvan százalékkal növekedett napjainkig. Kínában ma már a rák a vezető halálok, a hivatalos adatok szerint az országban percenként hat embernél diagnosztizálnak daganatos betegséget, igaz a szakemberek szerint a kialakulásukban fő ok a dohányzás, de második helyen a környezetszennyezés áll.
Kína még ezzel együtt is jól áll a globális statisztikákban: a New Scientist című lap szerint a kínaiaknak 19 százalék esélyük van arra, hogy 75 éves koruk előtt daganaos betegségük legyen, míg ugyanerre az USA-ban 30, Nagy-Britanniában pedig 26 százalék esélye van az embereknek. A szakemberek főleg táplálkozásbeli különbségekkel és a nyugati alkoholfogyasztás mértékével magyarázzák a különbséget.
Nem engedték, hogy kitudódjon
A gazdasági érvek mellett a rákos megbetegedések a fő okai annak, hogy a kínai kormány elszánta magát a környezetszennyezés visszaszorítására. Pan Jüe környzetvédelmi miniszterelnökhelyettes tavaly nyáron a Der Spiegelnek azt nyilatkozta, hogy a vízek és a levegő szennyezettségével a GDP-jük 8-15 százalékát elveszítik, és "ebben még nincsenek benne az egészségügyi költségek". "Aztán ott van az emberi szenvedés: csak Pekingben a halálos kimenetelű rákos megbetegedések hetven-nyolcvan százalékáért a környezetszennyezés a felelős. Az elsőszámú halálozási okká a tüdőrák vált." - mondta.

A Baoding melletti Sánszi folyóból próbálják kihalászni a méreganyagokat egy baleset után.
Forrás: AFPBár a szakemberek szerint a környzetszennyezés mértékéről és a rákos falvak számáról is kozmetikázott adatokat hoz nyilvánosságra a kínai kormány, ez főleg azért történik, hogy ne kezdjenek félni az emberek. A háttérben már komoly intézkedésekbe fogtak: rendeletileg szigorítják az ivóvíz minőségi normáit és a járművek üzemanyag-hatékonyságának növelését is kikényszerítik - írja a Reuters.
Legalább két dolog miatt azonban nem feltétlenül kell örömtáncot járnia a kínai környezetbarátoknak. Ugyan a kormány legújabb ötéves tervében szerepel, hogy 58 mérgező, a környezetre is káros vegyi anyag előállítását és fogják tiltani, de az országban negyvenezer vegyi anyag van használatban, amelyekből legalább háromezer mérgező és szennyező.
Másrészt egy közelmúltbeli eset szerint a hatóságok továbbra sem veszik igazán komolyan az emberi élet védelmét. Január elején botrány robbant ki a több mint egymillió lakosú Handanban, mikor kiderült, hogy a város ivóvízének egyik legfontosabb forrása rákkeltő anyagokkal szennyeződött, ráadásul a szennyezés legalább öt nappal azelőtt történt, hogy az emberek tudomására jutott, azonban a kormány emberei nem engedték, hogy kitudódjon az eset.
Címlapsztori»
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Ahol a gyalogos nem ember
Miért lesz a kedves amerikaiból dühöngő őrült, ha autóba ül? Miért gyanús, aki busszal jár? Vége lesz-e valaha az autózás iránti szerelemnek? Ismerkedjen meg az amerikai ...
Fel se tűnt a mariknak Putyin újabb tőrdöfése
Egy újabb lépés lehet a nemzethalál felé vezető úton az új orosz oktatási törvény, amely néhány szakértő szerint alapjaiban fenyegeti az Oroszországban élő kisebbségek, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
- Életem legjobb döntése volt, hogy megtagadtam a pénzt
- Mentőexpedíció indul Erőss Zsoltékért
- Kilencven trafik egy bajai lakásban
- Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
- Fújdogál Orbán keleti szele
- Jobbikos képviselő halálos gázolása
- Kerényi lebuzizta Alföldi színházát
- S. Ábel nem tett le a gyilkosságról
- Az internet tele van pedofilokkal - parlament percről percre
- Milliárdokért szerelik fel tablettel a védőnőket
- Továbbra sincs hír a magyar hegymászókról
- Cserbenhagyta halott áldozatát a kamionos
- Húsz gyerek is meghalt a tornádóban
- BAT: A nemzeti trafikok elviszik a pénzünket
- Orbán nem nácizta le Merkelt
- Négy fideszes nem szavazta meg a trafiktörvény módosítását
- Hiába védte magát kamerákkal a régóta keresett bűnöző
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkuldj, járj jól! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Lego Chima játékok
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Hajóutak 73.000 Ft / fő / 7 éjtől
Mediterrán hajóutak elérhető áron. -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1304/2013042650.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/1305/2013052132.jpg)