Minden bíboros Rómába ért

Vágólapra másolva!
XVI. Benedek lemondása óta érkeznek a bíborosok Rómába, az új pápaválasztásra. Csütörtökön az utolsó főpap is megérkezett, így bármikor kitűzhetik a pápaválasztó konklávé időpontját.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön megérkezett Rómába az összes bíboros, így elvileg készen állnak a főpapok, hogy összeüljön a pápaválasztó konklávé. Összesen 115 bíboros vesz részt a választáson.

Az utolsóként Rómába érő bíboros a vietnami Jean-Baptiste Pham Mihn Man volt - írta a BBC. A megérkezésével kitűzhetik, hogy mikor kezdődjön az ülés, amelyen meg kell választaniuk a következő pápát, miután XVI. Benedek február végén lemondott.

A brit médium olasz lapok értesülésére hivatkozva azt írta, igaz, hogy a pápaválasztás a legfontosabb ügy az ülésen, de szó lesz a vatikáni adminisztráció reformjáról és a Vatikán Bankról is. A Vatileaks néven elhíresült kiszivárogtatásokból tudni, hogy a bank nem tett meg mindent a pénzmosás ellen.