Megvédték a magyar demokráciát Washingtonban

Vágólapra másolva!
Egy republikánus képviselő szerint Magyarországon él és virul a fékek és ellensúlyok rendszere, és ezt az Obama-kormánynak bírálni nincs erkölcsi alapja.
Vágólapra másolva!

Méltánytalanok és kettős mércét alkalmaznak azok a bírálatok, amelyek a magyar kormányt érik a demokrácia és az emberi jogok helyzetével kapcsolatban - foglalt állást Christopher H. Smith republikánus képviselő, az amerikai Helsinki Bizottság társelnöke. Úgy látja, Magyarországon "az alkotmányos fékek és ellensúlyok rendszere él és virul".

A képviselő a bizottságnak A demokrácia röppályája - amiért Magyarország számít című meghallgatásához fűzött írásos nyilatkozatában megállapította: sok civil szervezet és néhány kormány is bírálta Magyarországot a demokrácia és az emberi jogok állapotával kapcsolatban, amit a magyar kormány és támogatói határozottan visszautasítottak.

A képviselő emlékeztetett rá, hogy alig egy hónappal ezelőtt ő elnökölt az Antiszemitizmus: növekvő fenyegetés minden hit számára című külügyi albizottsági meghallgatáson. Az eseményen meghallgatták az Orbán-kormány volt miniszterét, Fellegi Tamást is. Smith azt írta, Fellegi beszámolója nagy benyomást tett rá, csakúgy mint az a hosszú lista, amely azokat a jelentős intézkedéseket sorolja fel, amelyeket az Orbán-kormány a magyar társadalomban jelentkező antiszemitizmus leküzdése érdekében tett.

Obamát sem kímélte

Smith kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Obama-kormánynak van-e erkölcsi alapja az ilyen bírálatok megfogalmazásához. Mint fogalmazott, "aki tisztában van az Obamacare (egészségügyi) törvény elfogadásával, az megkérdőjelezheti, hogy vajon a kormány ideális helyzetben van-e ahhoz, hogy ilyen üzenetet küldjön". Hozzáfűzte, hogy az ilyen üzeneteket mégis meg kell fogalmazni - "nem szabad meghátrálnunk a saját kormányunk vagy bármely más kormány kudarca által gerjesztett cinizmus előtt".