Csont és bőr voltam, kellett némi izom

Joe Weider, Schwarzenegger egykori testépítő mentora a róla készült szoborral pózol
Vágólapra másolva!
Neki köszönhetjük a deltás, grapefruitbicepszű izompacsirtákat, a bombasztikus elnevezésű étrendkiegészítőket, ő fedezte fel a világnak Arnold Schwarzeneggert, és futtatta fel a testépítőkultuszt. A hétvégén 93 évesen elhunyt Joe Weidert sokáig nem lehetett megkerülni, ha testépítésről vagy fitneszről volt szó, de sokan kritizálták egója és pénzéhsége miatt.
Vágólapra másolva!

Akár Schobert Norbert dúsgazdag amerikai előfutáraként is tekinthetünk a hétvégén 93 éves korában Los Angelesben szívelégtelenségben elhunyt Joe Weiderre. A testépítő- és fitneszkultusz sokáig megkerülhetetlen figurája saját bevallása szerint az erős srácok piszkálódását megelégelve, cérnahuszár tiniként fordult az izomfejlesztés felé. A saját maga barkácsolta súlyzókkal, és stencilezőgépen sokszorosított testépítőfanzine-nal induló Weider világméretű birodalmat épített izomból: izommagazinokból, izomfejlesztő gépekből és étrendkiegészítőkből, amelyeket saját neve alatt forgalmazott.

"Amikor saját határaidat feszegeted az edzőteremben, akkor elönt az életerő, az önbecsülés... A testépítők nem izmos lábukon járnak, hanem lebegnek. Kissé sajnálják is az átlagembert, aki az elismertségért küzd, és azért hogy értékesnek érezze magát, miközben elvesztegeti vitalitását, és csendben szemléli, ahogy a teste elhasználódik" - idézte a New York Times amerikai lap egy 1989-es cikkében.

Wieder szegény lengyel zsidó bevándorlócsaládban született Montrealban valamikor 1920 körül, a pontos évet ő maga sem tudta, születési iratai odavesztek egy tűzvészben. Apja ruhagyári munkás volt, anyja, aki egy betegség miatt nagyothallott, soha nem tanult meg angolul. Szülei keményen küzdöttek a betevőért, ő maga már 12 évesen kimaradt az iskolából, és kifutófiúkét, majd szakácsként keresett pénzt.

Acélfelnikkel a világuralom felé

Ekkor lett elege környékbeli erős srácok piszkálódásából. "Elegem lett abból, hogy leszegett fejjel kell járnom, és odébbállnom, ha balhé volt. Csont és bőr voltam, igen. Kellett némi izom" - írta önéletrajzában. Tinédzserként 167 centiméteresre nőtt, és alig 50 kilós volt. A Strength and Health című amerikai magazinból nyert ihletet az izomfejlesztéshez, először acélfelnikből és autótengelyekből eszkábált magának súlyzót, és azt állította, hogy 16 éves korára ki tudott nyomni 150 kilogrammot.

Forrás: Wikipedia Commons
Joe Weider saját súlyzóival

17 évesen szigorú anyja ellenkezésével szemben megalapította a Your Physique című folyóiratot, az egyik első szám címlapján ő maga szerepelt. Eleinte hírlevél formájában értékesítette, majd sikerült elérnie, hogy lapja kikerüljön az újságosstandokra is, ami jót tett a forgalomnak. Ezután már nem elsősorban saját izmainak építésével foglalkozott, hanem másokéival - egy saját magáról elnevezett módszerrel -, illetve vagyonának gyarapításával különböző, szintén saját neve alatt forgalomba hozott izomfejlesztő eszközök, illetve táplálék-kiegészítők eladásával.

1946-ban bátyjával együtt megszervezte az első Mr. Canada testépítő-bajnokságot, és még aznap megalapította az International Federation of Bodybuilderst (a testépítők nemzetközi szövetségét), amelynek hatvan éven keresztül ő volt az elnöke, és körülbelül 170 országban volt helyi szervezetük. Már az USA-ba költözése után bábáskodott a testépítő-szubkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Mr. Olympia 1965-os megszervezése mögött, illetve szponzorálta a Mr. Universe-versenyeket és számos más hasonló megméretést.

Schwarzi felfedezője

Sorra jöttek a magazinok és folyóiratok is: a Muscle and Fitness, a Flex, a Men's Fitness és a nőknek szóló Shape, amelyben komoly szerepet kapott második felesége, az 1950-es évek legfoglalkoztatottabb és legjobban fizetett poszterlánya, a tökéletes homokóraalakjáról híres Betty Brosmer, akit gyakran emlegetnek az első szupermodellként is.

Forrás: Northfoto/Ringo Chiu
Schwarzenegger és mentora

Weider 1972-ben rájött, hogy a testépítősportnak karizmatikus sztárra van szüksége a továbblépéshez, ekkor csábította Kaliforniába az osztrák Arnold Schwarzeneggert, akinek lakást bérelt, és heti 100 dolláros ösztöndíjért csak azt várta el tőle, hogy építse az izmait, és a különböző versenyeken elért sikereivel képes magazinjaiban dicsekedhessen. Későbbi patronáltjai közé tartozott Lou Ferrigno is, akit a Hulk című tévésorozatból ismerhet a szélesebb közönség.

"Tudtam, hogy előbb vagy utóbb az emberek rájönnek, hogy az emberi test a művészet legmagasabb foka. Bajnokokat építettünk, mindenütt bemutatókat szerveztünk. Színre lépett Arnold, aztán jött Ferrigno. Ezek a srácok emberfelettiek voltak. [Az emberek] lépésről lépésre felkapták a dolgot" - mondta a New York Timesnak 1989-ben. Karrierje csúcsán 16 magazinja volt, amelyek összesen havonta 4 milliós példányszámban keltek el. Lapjainak kiadási jogát 2003-ban 357 millió dollárért adta el. Testépítő- és fitneszmozgalmának követőit 1989-ben 29 millióra becsülte a New York Times.

Somebody with a body

Weider gyakran úgy tekintett a testépítésre, mint egy vallásra. "Nagyon ráérzett az emberek tehetetlenségére az 1980-as években. Megértette, hogy a világ annyira bonyolulttá vált, hogy sokaknak nem maradt más lehetősége a szabad akarat és hatalom érvényesítésére, csak a saját testük" - mondta róla egy kollégája 1989-ben.

Forrás: joewieder.com (engedéllyel)
Joe Weider saját szobrával pózol

Szombati halála után Arnold Schwarzenegger azt nyilatkozta, apafigurát gyászol Weiderben, akit a "fitnesz keresztapjának" nevezett. "Mindig azt mondta, 'legyél valaki egy testtel' (nehezen visszaadható angol szóvicc: 'be somebody with a body'). Megtanított keményen dolgozni, edzeni, hogy bajnokok lehessünk" - idézte Schwarzeneggert a Los Angeles Times.

Joe Weider ugyan testépítésben megkerülhetetlen volt, de emberként és üzletemberként követett el hibákat. Kritikusai túlpumpált egója, üzleti stílusa miatt támadták. Ő maga gyakran nevezte magát a testépítés Jézus Krisztusának, Gandhijénak vagy éppen Marxának. Egóját jól jellemzi, amit Iron Brothers (Vasfivérek) című, testvérével közös önéletrajzi könyvében - amelyhez Schwarzenegger és Juan Antonio Samaranch, korábbi NOB-elnök írt előszót - mesél.

Becsapós szövegek

Szülei a kanadai bevándorlási törvények miatt egy rokonuk nevén, Goldsteinként kaptak letelepedési engedélyt, és később vették fel újra eredeti családnevüket. Ennek utóbb nagyon örült a testépítőkirály, aki azt írta könyvében, "a Joe Weider név igazán úgy hangzik, mint a Bajnokok Edzője... A Weider betűi nagyon jól mutatnak a súlyzókon, a gépeken, a téged erősebbé tevő táplálékkiegészítők dobozain, és persze a magazinokon."

Forrás: Wikipedia Commons

A testépítő-szubkultúra legnagyobb hala - mondta róla a testépítés evolúciójáról könyvet (Bodybuilding: Tracing The Evolution of the Ultimate Physique) író, maga is ismert testépítő Gordon LaVelle a Muscle and Strength magazinnak. Azonban szerinte gyakran viselkedett képmutató módon Wieder: miközben arról beszél, mennyire boldoggá teszi, hogy inspirálja az izmokra gyúró srácokat, számtalan alkalommal tévesztette meg őket. Kezdve a reklámokban bombasztikus hatást ígérő, de valójában szimpla vitaminkoktélból álló táplálékkiegészítőkkel, a róla mintázott szobrokig, amelyhez ő csak az arcát adta, a kidolgozott izmokhoz egy igazi testépítő állt modellt. Az amerikai hatóságok több alkalommal is elmarasztalták túlzó és félrevezető reklámszövegei miatt, amelyekben hol napi egy font súlygyarapodást, vagy épp gyors ütemű fogyást ígért, sőt volt, hogy azzal kecsegtette azokat, akik az ő önvédelmi módszeréről szóló könyvet megveszik, hogy "12 rövid lépés alatt pusztító önvédelmi harcos" lehet belőlük.

Weider ugyan határozott elveket vallott arról, hogy ne lehessen anabolikus szteroidokat (izomnövelő szerek) használni az általa szervezett versenyeken, de a magazinjai tele voltak tiltott szereken hizlalt izompacsirtákkal. Ráadásul amint egy másik testépítő is gründolt egy szervezetet, ahol nem nézte, ki mit szed, Weider is azonnal lemondott arról, hogy doppingteszteknek vesse alá az ő versenyeire jelentkezőket, attól tartva, hogy sokan átpártolnak a másikhoz. LaVelle azt mondta róla, hogy "hatalmas pénzt keresett az egészség- és fitnesziparral, de az vitatható, hogy valóban hozzájárult-e az emberek jó közérzetéhez".