Az atom körül ügyködnek Észak-Koreában

Vágólapra másolva!
Kim Dzsong Un állama továbbra is képes folyamatos ámulatban tartani a világot ön- és közveszélyes intézkedéseivel. Racionálisan nézve továbbra sem világos, hogy pontosan mit is akarnak elérni az észak-koreaiak, az viszont látszik, hogy saját maguknak bármikor készek komoly károkat okozni, ha úgy érzik, hogy ezzel zsarolhatják a világot.
Vágólapra másolva!

Szokatlan sürgés-forgás van Észak-Korea első számú földalatti atomkísérleti létesítményénél - ezt egy dél-koreai lap írta meg hétfőn kormányzati tisztségviselők információi alapján. A dél-koreai védelmi miniszter ezután azt nyilatkozta, hogy Észak-Korea bármely pillanatban képes kísérleti atomrobbantást végrehajtani, de semmi nem utal arra, hogy ezt hamarosan megtenné. A jelekből arra következtetnek Szöulban, hogy az északiak valószínűleg újabb, rutinszerű tesztet készítenek elő.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár közben arra szólította fel hétfőn Észak-Koreát, hogy ne kövessen el semmilyen újabb provokációt. "A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nem folytathatja szüntelenül kihívó magatartását, azt, hogy konfrontálódik a Biztonsági Tanáccsal és a nemzetközi közösséggel" - jelentette ki Ban Ki Mun. Japán védelmi minisztere eközben elrendelte, hogy a hadsereg semmisítsen meg minden, a szigetország területét veszélyeztető észak-koreai rakétát. Tokió Aegis rakétavédelmi rendszerrel felszerelt rombolókat vezényel a Japán-tengerre.

A Keszong-övezet leállítása

Phenjan gazdasági önkárosítás terén sem tétlenkedik, a korábbi elemzői véleményeket meghazudtolva, az észak-koreai vezetés hétfőn teljesen felfüggesztette a termelést a Keszong-övezetben, ahová múlt hét kedd óta nem engedi be a dél-koreai dolgozókat.

A kommunista állam ezzel gazdasági túlélését kockáztatja. Azzal, hogy az észak-koreai vezetés kivonta 53 000 dolgozóját a 2004 óta Észak- és Dél-Korea által közösen működtetett Keszong-övezetből, nem csak az országos viszonylatban rendkívül jól kereső északiak megélhetését vágta el, de elapasztotta szinte az egyetlen forrást, melyen keresztül a világpiacon használható valutához juthat.

Természetesen a zónában működő dél-koreai cégeket is érzékenyen érintheti a termelés leállása, bár az őket a Keszong-övezetben érintő esetleges károk megtérítésére a zóna megnyitásakor a szöuli kormányzat állami garanciát vállalt. A dél-koreai vállalatok problémái azonban sehol sincsenek azokhoz a gazdasági gondokhoz képest, amikkel a már most is éhínségekkel küzdő Észak-Korea szembenéz a jövőben, ha a zóna nem nyit újra.

Durvuló konfliktus

Phenjanból az elmúlt napokban sűrűn érkeztek a Dél-Koreának és az Egyesült Államoknak szánt fenyegetések, és a fiatal észak-koreai vezér, Kim Dzsong Un néhány szimbolikus jellegű lépést is megkockáztatott. Ilyen volt például a két Korea közötti forródrótkapcsolat megszüntetése, vagy legutóbb a közösen létrehozott keszongi különleges gazdasági övezet blokád alá vonása. A dramaturgiai ívet legutóbb azzal toldotta meg, hogy hivatalosan is értesítette a Fehér Házat és a Pentagont, hogy támadásra készen állnak az atomfegyverei az Egyesült Államok ellen. Kim Dzsong Un fiatal és tapasztalatlan, mégis kiszámítható ritmusban, napról napra emeli a tétet. Hogy mi mozgatja az ifjú diktátort, arról itt olvashatja el cikkünket.