A táncadó ellen tüntetnek Amerikában

Vágólapra másolva!
Táncos tüntetéssel és lobbizással próbálják meggyőzni a törvényhozókat a táncot kedvelők, hogy töröljék el a szórakozást sújtó adót Washington államban.
Vágólapra másolva!

Adománygyűjtéssel és vicces tüntetésekkel tiltakoznak a táncot sújtó adó ellen a Washington állambeli szórakozóhelyek. A tiltakozást a Century Ballroom nevű szórakozóhely szervezi, amely az új adónem kiötlése óta eltelt években a vendégeitől volt kénytelen összekalapozni a járulék összegét. Jelenleg 92 ezer dollárnyi, azaz húszmillió forintnyi adóhátraléka van a szórakozóhelynek azért, mert helyet ad a táncnak.

Április elsején többtucatnyi táncos járt salsát, flamencót és tangót Washington állam parlamentje előtt. A Century Ballroom szervezte tiltakozás a hatvanas években megteremtett és a kétezer-tízes években felújított adó ellen irányult. A tiltakozás nem járt azonnali eredménnyel, az állam vezetése nem szívesen mond le a 2013 és 2015 közti költségvetési időszakban beszedhető 880 ezer dollárról. A szórakozóhely most a képviselők megkeresésére és lobbizásra szólítja fel a táncolni kedvelőket.

Kellett a pénz

Washington állam adóhatósága két éve találta ki, hogy szórakozóhelyek megadóztatásával próbál plusz adóbevételekre szert tenni. Egy több évtizedes, a táncolási lehetőség biztosításáért beszedhető adót támasztottak fel, amelyet visszamenőlegesen is beszedtek.

A felújított adónemet akkor kell befizetniük a szórakozóhelyeknek, ha lehetőséget biztosítanak a táncolásra. Mike Gowrylow, a washingtoni adóhatóság tisztviselője szerint lehetetlen lenne ellenőrizni minden szórakozóhelyet, ezért kötötték a lehetőséghez a járulék befizetését.

Nem minden tánctér adóköteles

A szabályozás azáltal válik még bonyolultabbá, hogy néhány helyet felmentenek az adófizetés alól. A Gorge amfiteátrumot például elsősorban előadások megtekintésére alkalmas helynek tekinti az adóhatóság, így az akkor is mentesül az adófizetés alól, ha a koncertek alatt táncra perdül a közönség. "Az emberek azért látogatják meg a Gorge-ot, hogy megnézzék a show-t. Lehet, hogy a szabadabb téren táncolni is kezdenek, de nem azért mennek oda elsősorban, hogy táncolhassanak" - magyarázta a szabályozás finomságait 2012. februárjában KOUW rádióállomásnak Gowrylow.

Hat számjegyű összeget követelnek a táncadó négyéves elmaradása miatt - nyilatkozta a KOUW rádióállomásnak a harminc éve működő Neighbours nevű klub vezetője. A Neighbours nincs egyedül, több klubban is jártak ellenőrök, hogy meggyőződjenek arról, táncolnak-e ott az emberek. A különböző szórakozóhelyek arról számoltak be a rádióállomásnak, hogy 30 és 200 ezer dollár közti összegeket követelnek tőlük.