Amerika tárgyalna Észak-Koreával

Vágólapra másolva!
Az amerikai külügyminiszter szerint Phenjannak be kell bizonyítania, hogy valóban hajlandó a nukleáris leszerelésre.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok kész tárgyalóasztalhoz ülni Észak-Koreával, de ehhez Phenjannak valódi lépéseket kell tennie a nukleáris leszerelés felé - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn Tokióban.

"Az Egyesült Államok nyitott a nukleáris leszerelésről való hiteles és komolyan vehető tárgyalásokra, de a bizonyítás terhe Phenjanon van (...) Amikor a világon egyre kevesebb az atomfegyver, az utolsó dolog, amire szükség van, hogy egy-két ország szembemenjen a történelem folyásával és a józan ésszel" - fogalmazott Kerry egy egyetemen tartott előadásában.

A külügyminiszter egyben üdvözölte Kína "erős elkötelezettségét" arra, hogy a Koreai-félszigeten segítsen csökkenteni a feszültséget, valamint arra is figyelmeztetett, hogy Észak-Korea atomfegyverei nemcsak a szomszédos államokra, hanem a kommunista ország saját lakosságára is veszélyt jelentenek.