Először azt hittük, hogy tűzijáték - szemtanúk beszámolói a bostoni robbantásról

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

"Két nagy bummot hallottunk. Először azt hittük, hogy tűzijáték, aztán a második után síró embereket láttunk minden irányba szétszaladni - mondta az NBC Newsnak Serghino Rene, egy közelben tartózkodó szemtanú. Az ABC Newsnak nyilatkozó 22 éves Rachel Sibley ágyúdörrenéshez hasonlította a robbanás hangját. Azt mondta, hogy egy pillanatra elhallgatott a tömeg, majd kitört a káosz.

Egy vancouveri futó, Mike Mitchell azt mondta a Reutersnek, hogy miután célba ért, visszanézett, és egy hatalmas robbanást látott. Tizenöt méteres füstoszlop szállt a magasba, az emberek sikoltozni és futni kezdtek. Mindenki kikészült - mondta. A közelben tartózkodó Melissa Stanley azt mondta a Chicago Tribune-nek, hogy olyan erejű volt a robbanás, hogy még több méterrel arrébb is "megrázta a testét".

Mindenhol vér volt, és áldozatokat ápoltak. Láttam, amint valaki elvesztette a lábát - írta egy szemtanú a Twitteren. Egy férfi pedig azt mondta a helyszínen, hogy egy láb vágta fejbe. A CNN-nek nyilatkozó Roupen Bastajian nevű rendőr több, a robbanás során végtagcsonkulást elszenvedő embert is látott, egy nő pedig azt írta a Facebookon, hogy a robbanás közvetlen közelében mintha hadi állapotok uralkodtak volna.

Az interneten keresik egymást

A robbanás pillanatában körülbelül 250 méterre a céltól az egészségügyi sátornál állt egy orvos, aki szerint egyből odarohantak a sérültekhez, és elkezdték távolabb vinni őket a robbanás közvetlen közeléből. Az ABC Newsnak nyilatkozó orvos a 2001. szeptember 11-i állapotokhoz hasonlította a bostoni felfordulást.

Fatma Tanis pár száz méterre volt a robbanástól. "Olyan volt, mintha egy tűzgolyót láttunk volna" - mondta a BBC-nek. "Az emberek pánikoltak, közben pedig várták a többieket, családokat, hogy együtt haladjanak át a célvonalon" - mesélte. Az egyik, Mike McMahan nevű versenyző két kilométerrel megelőzte feleségét, amikor a robbanás történt, a nő szerencsére egy kölcsönmobilról intézett telefonnal megnyugtathatta a férjét, hogy jól van.

A Google indított egy keresőt, amelyen keresztül információt kérhetnek le, illetve adhatnak meg egymásról a versenyzők és aggódó hozzátartozóik, ismerőseik. A Facebookon is több csoport alakult, amelyben jelt adnak, de főleg várnak egymásról a verseny résztvevői, illetve azok, akik a befutó környékén voltak.