Több tucat halott egy iráni földrengésben

földrengés Iránban, A szomszédos Pakisztán közeli nagyvárosában, Karacsiban is lehetett érezni a rengést, épületeket ürítettek ki.
Vágólapra másolva!
7,8-es erősségű földrengés rázta meg Iránt. A rengést Indiában és Pakisztánban is érezni lehetett. Az eddigi információk szerint körülbelül hetvenen vesztették életüket.
Vágólapra másolva!

A Richter-skála szerinti 7,8-es erősségű földrengés rázta meg kedden Iránt - közölte a brit BBC az amerikai földtani intézet jelentésére hivatkozva. A rengés epicentruma Kash városának közelében, nagyjából 80 kilométerre a pakisztáni határtól volt. Az iráni hírügynökség szerint eddig 40 halottat találtak, de minden hírforrás azt írja, hogy a több száz halott is lehet. Az iráni állami tévé cáfolta a 40 áldozatot, ők azt mondták, öten megsérültek.

A földrengés Indiában is érezhető volt, Delhiben kilengtek a magas épületek, minden irodaházat kiürítettek. A Press TV úgy tudja, hogy a gyéren lakott Szisztán-Baludzsisztán tartomány nagy részén megszakadt az áramszolgáltatás és a távközlés. A földrengés epicentrumához közel eső Szaravan ugyanakkor állítólag nem szenvedett súlyos károkat. Záhedán városban az emberek az utcára özönlöttek, amikor megmozdult a föld - jelentette a Fars iráni hírügynökség.

A közép-európai idő szerint 12 óra 44 perckor történt földrengés Pakisztánban is halálos áldozatokat és nagy károkat okozott, amely az Öböl-országoktól Újdelhiig érezhető volt. Pakisztánból szinte ugyanennyi, 34 ember halálát jelentették mint Iránból, de a mérleg nem végleges. Összedőlt ezer - jórészt vályogból épült - ház. A rengést a fővárosban, Iszlámábádban, Karacsiban, de még Újdelhiben is érezni lehetett. Iszlámábádban megremegtek az épületek, legalább öt ember megsérült, Karacsiban a lakosok kimenekültek a házakból - közölték szemtanúk.

A szomszédos Pakisztán közeli nagyvárosában, Karacsiban is kimenekültek az épületekből Forrás: AFP/Asif Hassan

A hatóságok öt mentőcsapatot indítottak Szisztán-Baludzsisztán tartományba, Szaravan és Hás térségébe a károk felmérésére - közölte Mahmúd Mozafar, az Iráni Vörös Félhold Társaság vezetője az IRNA hírügynökség jelentése szerint.

Az Iráni Állami Televízió felvételeit mutatja a BBC

"Félelmetes volt, minden mozogni kezdett, rögtön az utcára szaladtam" - idézi a Guardian a helyszínen tartózkodó Rajiv Khannát, aki egy irodában dolgozik az indiai fővárosban. Ugyanerről számolt be Viidhu Sekhri is a Reutersnek, az iráni epicentrum környékéről még nem érkeztek beszámolók.

Közben az a földrengés sújtotta Iránba küldte munkatársát az Ökumenikus Segélyszervezet is. Megkezdték a magyar segélyakció előkészítését - írták délutáni közleményükben.

Az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben több felhőkarcolót és irodát is kiürítettek. Dubaj üzleti negyedében több felhőkarcolóban pánikba estek és az utcára menekültek az emberek - mesélték szemtanúk. Az AFP helyszínen tartózkodó újságírója arról számolt be, hogy több ezren gyűltek össze a Jumeirah Lake Towers nevű komplexum felhőkarcolói előtt a tengerpart közelében. Helyi lakosok elmondása szerint határozottan érzékelték a földmozgást Kuvait tengerparti térségeiben, Szaúd-Arábia keleti részén és Ománban is. Bahrein fővárosában, Manámában több épületet is kiürítettek az üzleti negyedben a rengés miatt.

Múlt szerdán 37 ember halt meg egy 6,3-es erősségű földrengésben Iránban. Az akkori rengés egy atomerőmű közelében történt, de a létesítmény nem sérült meg. Az iráni hatóságok közlése szerint félő, hogy több száz a halálos áldozatok száma. Az iráni állami tévé szerint legalább negyvenen meghaltak.

Irán szeizmológiailag aktív területen fekszik, több törésvonal is húzódik a területén, nagyjából az ország kilencven százalékát fedik le, ezért gyakoriak a súlyos földrengések is. 2003-ban Bám városában 31 ezer ember halálát követelő rengés volt. A legnagyobb földrengés 1990-ban rázta meg Iránt, akkor 37 ezer ember halt meg és 100 ezren sérültek meg. 27 várost és 1870 falut rombolt le a 7,7 erősségű földrengés.