Fenyegetések után követelések Phenjantól

Vágólapra másolva!
Kim Dzsong Un már tárgyalna, de csak feltételekkel. Követeli például, hogy oldják fel az ellene hozott ENSZ-szankciókat.
Vágólapra másolva!

Egy sor feltételt szabott az észak-koreai vezetés a Koreai-félsziget atommentesítését célzó tárgyalások folytatásához: követeli egyebek közt az ellene hozott ENSZ-szankciók feloldását, a dél-koreai-amerikai hadgyakorlat azonnali leállítását és az amerikai atomfegyverek kivonását a térségből.

"Nem létezhet egyszerre párbeszéd és háború" - áll a nagy hatalmú nemzetvédelmi bizottság közleményében. A követeléseket a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség tette közzé. "Ha az Egyesült Államok és bábja, Dél-Korea csak egy kicsit is el akarja kerülni hadseregünk és népünk megrendítő erejű csapását (...) és valóban párbeszédet és tárgyalásokat akar, akkor határozott döntést kell hoznia" - olvasható a dokumentumban, amely legelső feltételként említi az ENSZ Biztonsági Tanácsa által "nevetséges indokokkal" hozott szankciós határozatok visszavonását.

Dél-Korea teljesen érthetetlennek és abszurdnak nevezte a párbeszéd felújításának Észak által szabott feltételeit, és arra sürgette Phenjant, hogy működjön együtt a nemzetközi közösséggel. Az Egyesült Államok jelezte, hogy kész tárgyalni Észak-Koreával, de csak akkor, ha a phenjani vezetés tartja magát a korábbi egyezményekhez.

Amióta Phenjan február 12-én végrehajtotta harmadik atomkísérletét, és az ENSZ emiatt újabb szankciókat léptetett életbe ellene, rohamosan nőtt a feszültség a Koreai-félszigeten. Napokon át egy újabb északi rakétaindítástól való félelem volt a meghatározó, de megfigyelők szerint utóbb már a párbeszéd felújításának feltételei váltak az uralkodó témává a térségben.