Több mint száz áldozata van a kínai földrengésnek

2013.04.20. 07:05

Legalább 124 halottja és több mint 3000 sérültje van a földrengésnek. Öt éve ugyanitt 68 ezer emberrel végzett egy földrengés.

A Richter-skála szerinti 6,6-es erősségű földrengésben legalább 124 ember meghalt, és több mint 3000 megsérült a nyugat-kínai Szecsuan tartományban szombaton - jelentette a kínai állami televízió. A földrengés központja Lusan megye Jaan városa közelében volt, 13 kilométeres mélységben. A városban 1,5 millióan laknak.

Több utórengése is volt. A földrengést a Szecsuanhoz közeli négy másik tartományban is érezni lehetett. A helyiek szerint mintegy 20 másodpercen át mozgott a föld, és tetőcserepek hullottak az épületekről. A 2008 májusában történt 8-as erősségű szecsuani földrengésnek 68 ezer halottja volt, és ötmillió ember vesztette el a lakását.

Forrás: AFP

A helyszínen készült fényképek szerint a takarókba burkolt emberek az utcára futottak, és a képek tanúsága szerint több épület is összeomlott. Az áram- és vízellátás szünetel a környéken, a telefonvonalak sem működnek.

Mentőmunkások pihennek Longmen községben. A képre kattintva galéria nyílik.Forrás: AFP