A Louis Vuitton krokodilfarmokat vásárol

Vágólapra másolva!
Ausztrál krokodiltenyésztőktől próbálnak komplett farmokat vásárolni az európai divatipar legnagyobb szereplői. A farmerek aggódnak, hogy a luxusgyártók lenyomják az áraikat.
Vágólapra másolva!

Ausztrál krokodilfarmokat vásárolnak fel a nemzetközi divatházak, hogy biztosítsák maguknak az állatok bőréből készült kiegészítők alapanyag-utánpótlását - írja az ABC ausztrál hírszolgáltató internetes oldala.

Az országban tizennégy kereskedelmi célú krokodilfarm működik, amelyek nagyjából 20 millió dollár értékű krokodilbőrt exportálnak évente. A világ krokodilbőr termékeinek mintegy 10 százaléka az ausztrál bordás krokodilok bőréből készül.

A luxusmárkák gyártói Ausztráliában igyekeznek bevásárolni, mert - legalábbis az ABC-nek nyilatkozók szerint - az ottani krokodilok bőre a leginkább alkalmas a céljaikra. A queenslandi Rockhamptonban élő krokodiltenyésztőt, John Levert saját elmondása szerint havonta legalább egyszer megkörnyékezi valamelyik nemzetközi divatház azzal a céllal, hogy megvásárolja tőle a farmját. "Biztosra akarnak menni abban, hogy megkapják a bőrt, ezért beszállnak magukba a farmokba is" - mondta.

A helyi tenyésztők most amiatt aggódnak, hogy a jövőben nem tudják maguk meghatározni az árakat, hiszen egy, a felvásárlók alkotta kartell monopolhelyzetet teremthetne, és megszabhatná a krokodilbőr árát.

Jeff McClure üzleti tanácsadó szerint a Louis Vuitton Queensland északi részén, míg a Hermes a szintén queenslandi Cairnsban és az Északi Területen (Northern Territory) vásárolt már krokodilfarmot.