Már támadják Olaszország első fekete miniszterét

Vágólapra másolva!
Mario Balotelli üdvözölte az olasz kormány első fekete miniszterének a kinevezését, a rasszista csoportok viszont azonnal lecsaptak Cécile Kyengére. Az olasz kormány már vizsgálja a támadásokat.
Vágólapra másolva!

Vizsgálatot rendelt el az olasz kormány amiatt, hogy különböző jobboldali honlapokon rasszista megjegyzésekkel támadják az ország első fekete bőrű miniszterét. Cécile Kyenge szemészorvos Kongóban született, de olasz állampolgár. Enrico Letta miniszterelnök kormányában a múlt szombaton az ország integrációs miniszterévé nevezték ki. Ő a kormány hét női tagjának egyike, és emellett az első fekete bőrű olasz miniszter.

Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli üdvözölte Kyenge kinevezését, és azt mondta, Letta döntése segíthet abban, hogy az olaszok nyitottabbak legyenek, és odafigyeljenek másokra. Prandelli a rasszizmus elleni harc egyik szószólójának számít, és többször kiállt például az olasz-ghánai Mario Balotelli védelmében, akit többször is értek rasszista támadások a futballpályán.

Maga Balotelli is üdvözölte Cécile Kyenge kinevezését. Szerinte ezzel hatalmas lépést tett az ország azért, hogy civilizáltabb és felelősségteljesebb legyen.

Kinevezése óta ugyanakkor nem pusztán az újfasiszta honlapokon illették gyalázkodó kijelentésekkel (olyanokat írtak róla, hogy "kongói majom" vagy "zulu"), de a korábban, még Berlusconi idején kormányon lévő Északi Liga egyik politikusa is rasszista megjegyzéseket tett vele kapcsolatban. Mario Borghezio, az Északi Liga európai parlamenti képviselője egy keddi rádióműsorban Kyengére utalva a Letta-kabinetet "bunga-bunga kormánynak" nevezte, s azt állította, hogy a miniszter "törzsi tradíciókat" akar rákényszeríteni Olaszországra.

Josefa Idem, az új kormány esélyegyenlőségi minisztere a honlapok ellen vizsgálatra utasította az országos diszkriminációellenes hivatalt. "Ezt nem pusztán miniszterként teszem, hanem mindenekelőtt nőként" - mondta a német születésű Idem (egyébként egykori olimpiai bajnok kajakos), aki Kyengéhez hasonlóan egy olasz férfihoz ment hozzá, s így lett olasz állampolgár.