Lefejezték az albán drogmaffiát

Naser Kelmendi drogbáró, rendőrségi fotó
Vágólapra másolva!
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű kereskedőnek tartja magát. Ki is az a Naser Kelmendi, miszerint a balkáni drogkirály?
Vágólapra másolva!

A koszovói rendőrség lefejezte a Balkán egyik legerősebb albán bűnözői csoportját: Pristinában letartóztatták Naser Kelmendit, mondta Baki Kelani rendőrségi szóvivő. A drogbáró Kelmendi ellen Bosznia-Hercegovina adott ki nemzetközi körözést gyilkosság, kábítószer-kereskedelem és más bűncselekmények miatt.

A boszniai államügyészség kezdeményezni fogja Kelmendi kiadatását, mondta Fahrudin Radoncic, a boszniai szövetségi biztonsági miniszter.

A Baba-művelet

Kelmendi ellen Bosznia-Hercegovina tavaly szeptemberben, a Baba fedőnevű akció idején adott ki körözést. A szervezett bűnözői csoportok szétverésére irányuló műveletet a boszniai szövetségi rendőrség, a SIPA irányította, és tizennyolc személyt vettek őrizetbe. Kelmendi azonban nem volt közöttük. Feltételezték, hogy szülőföldjére, Koszovóba vonult vissza, és Boszniában többször arra panaszkodtak, a koszovói rendőrség nem akar együttműködni a letartóztatásában.

Forrás: Cin.ba
Kelmendi egy régi rendőrségi fotón

A most 55 éves Naser Kelmendi már 1976-ban vádlottként állt szülővárosa, Peja körzeti bírósága előtt. Gyilkossági kísérlet miatt másfél évre ítélték. A bűnügyi nyilvántartások szerint garázdaság miatt is eljárás folyt ellene. A boszniai nyomozók szerint a '80-as években textilt és aranyat csempészett Törökországból, egy évtizeddel később - amikor a volt Jugoszlávia ellen nemzetközi embargó volt érvényben - a sokkal jövedelmezőbb üzemanyag-, cigaretta- és kábítószer-csempészéssel kezdett foglalkozni. A koszovói háború kezdetén - cseppet sem meglepő módon - a fegyverek csempészetébe is belekóstolt.

Dossziéjában szó esik még gyújtogatásról, zsarolásról és valutázásról is. Az Interpol adatai szerint Kelmendi összetűzött egy másik koszovói albán keresztapával - írja a szarajevói CIN. Ekrem Luka erősebbnek bizonyult, Kelmendi elhagyta Koszovót, Szarajevóba tette át székhelyét.

Terjeszkedés és kapcsolatépítés

Ez sokáig élete legjobb döntésének tűnt. Tudta, hogy hova érkezik (1988 és 1992 között szőrmeboltja és aranyművesüzlete volt a városban), és kapcsolatainak köszönhetően zavartalanul építhette ki birodalmát. Ez nem költői túlzás: 2012 júniusában az USA-ban számon tartott drogbárók listáján is felbukkant a neve.

Naser Kelmendi a térség egyik legfontosabb bűnszövetkezetét hozta létre. A boszniai szövetségi rendőri ügynökség, a SIPA 2008-as prezentációja szerint jól szervezett csoportja a kábítószer- és cigarettacsempészet mellett emberkereskedelemmel, pénzmosással és uzsorával foglalkozik. A bandának Szarajevón kívül a boszniai Tuzla és Zenica városokban is voltak tagjai, befolyásuk Bosznia-Hercegovinára, Crna Gorára, Koszovóra, Macedóniára, Horvátországra, Szerbiára, Németországra és az USA-ra is kiterjedt. A szerb sajtó szerint Kelmendi csoportja a kábítószert Törökországból és Albániából a szandzsáki Novi Pazar városba szállítja, onnan teríti Nyugat-Európába.

A SIPA szerint a bűnszervezetet Naser közeli hozzátartozói irányítják: a fiai, Elvis, Besnik és Liridon, a féltestvére, Becir, egy Rexhep nevű rokona, illetve Jasmina Babic, a barátnője.

Bár a boszniai rendőrség korábban többször is nyomozott utána - a CIN adatai szerint 13 eljárásról van szó -, Naser Kelmendi ellen eddig egyszer sem emeltek vádat (fiai és rokona ellen igen). Ami talán nem is csoda, hiszen befolyásos ismerősei és üzleti partnerei voltak. Az egyik legérdekesebb név a már idézett szövetségi biztonsági miniszter, Fahrudin Radoncic. Az Avaz kiadó tulajdonosaként - még mielőtt miniszter lett - többször is üzletelt Kelmendivel. De ismerősei közé tartozott Naser Oric (a boszniai háború idején Srebrenica védelmét vezette, a hágai törvényszék első fokon két évre ítélte, majd felmentette) és Ramush Haradinaj (koszovói exminiszterelnök és hágai exvádlott) is.

Autók és ingatlanok

Naser Kelmendi szereti az autókat, bár nem emlékszik mindegyikre. Kihallgatásán azt mondta a rendőröknek, hogy hét vagy nyolc autója van, de csak a Hummert, az A8-as Audit és az X5-ös BMW-t tudta felidézni.

Legalább ennyire szereti az ingatlanokat. Szarajevóban három háza és két lakása van, valamint egy szállodája, a Casa Grande (amelyet egy helyi hivatalnok következetesen csak Cosa Nostra szállóként emlegetett a boszniai Dani című lap szerint). Crna Gora egyik tengerparti városában, az albán többségű Ulcinjban is épített egy szállodát, annak is a Casa Grande nevet adta. Az ulcinji nagy strandra felhúzott szálloda már állt, amikor kiderült, hogy engedély nélkül épült. A Crna Gora-i ügyészség megszüntette a nyomozást, miután Kelmendi 5-5 ezer euró adományt fizetett egy helyi napközinek és iskolának. A községi elnök is 10 ezer eurós adomány befizetésével úszta meg az ügyet. Az állítólag kommunális járulék előlegeként befizetett 225 ezer euró útja és holléte azóta is ismeretlen.

A vég

Kelmendi természetesen tagadja, hogy bűnszervezetet vezetne, mindig egyszerű kereskedőnek mondja magát, aki "tisztán áll a törvények és Isten előtt".

Úgy tűnik, 2007-ben követett el egy hibát: akkor ölték meg Ramiz Delalic Celo bosnyák keresztapát, akinek több konfliktusa volt a szarajevói albán alvilági csoportokkal. A gyilkosság után a rendőrség hosszan nyomozott, és csak 2012-ben próbálták meg elfogni Kelmendit. Sikerült megszöknie, és Crna Gorán keresztül Koszovóba távozott. Pristinában fogták el vasárnap, azóta kiadatási őrizetben van. Elvileg Bosznia-Hercegovinában kell bíróság elé állania.

Naser Kelmendi vagyonának mértékéről nincs megbízható adat, de a boszniai rendőrség szerint 2005-2006-ban uzsorásként tízmillió eurót mozgatott. A kölcsönök kamata havi tíz százalék volt. Talán, mert azt könnyű kiszámolni.