Vágólapra másolva!
Elhunyt az olasz politika Silvio Berlusconi előtti korszakának egyik legmeghatározóbb figurája. Giulio Andreotti 94 éves volt.
Vágólapra másolva!

Hétfőn meghalt Giulio Andreotti, Olaszország korábbi többszörös miniszterelnöke, minisztere - írta a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala olasz sajtóértesülésekre hivatkozva.

Andreotti már az 50-es években viselt kormányzati tisztségeket, 1972 és 1992 között pedig háromszor volt kormányfő a kereszténydemokrata párt (DC) színeiben. Hosszú pályafutása során vezette a belügyi, a külügyi, a pénzügyi, az ipari és a védelmi tárcát is, és haláláig szenátor volt a római törvényhozásban.

Andreotti megítélése erősen vitatott, sokszor vádolták azzal, hogy szoros kapcsolatot tartott fenn az olaszországi maffiával. Öt éve film is készült róla. A 94 éves politikus egy ideje súlyos beteg volt.