Vágólapra másolva!
Úgy tűnik Észak-Korea szünetet tart a provokálásban - értékelte egy amerikai védelmi minisztériumi szóvivő, hogy Phenjan levette az indítóállásról két ballisztikus rakétáját. A rakétákkal elvileg japán és amerikai területeket is elérhetnek. 
Vágólapra másolva!

Levette az indítóállásról Észak-Korea azt a két ballisztikus rakétáját, amelyet közel egy hónappal ezelőtt helyezett indításra kész állapotba az ország keleti partvidékén. A 3500 kilométeres hatótávolságú Musudan rakétákkal Észak-Korea elvben csapást tud mérni Japán egész területére és az Egyesült Államokhoz tartozó csendes-óceáni Guam-szigetre is, ahol van egy amerikai haditámaszpont.

A rakétákat még soha nem próbálták ki, de készültségbe helyezésük aggodalmat váltott ki Dél-Koreából, Japánból és az Egyesült Államokból.

Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő szerint nincs garancia arra, hogy a rakétákat nem helyezik indítóállásba másutt. Daniel Russel, a nemzetbiztonsági tanács ázsiai ügyekben illetékes igazgatója pedig közölte, korai még örülni. Egy harmadik amerikai tisztségviselő, aki szintén kérte neve elhallgatását, viszont azt mondta: nem hiszi, hogy a rakétákat egy másik indítóállásra vinnék.

A védelmi minisztérium szóvivője nem fűzött megjegyzést az észak-koreai lépéshez, arra hivatkozott, hogy hírszerzési értesülésről van szó. Mindenesetre Észak-Korea szünetet tart a provokálásban, és ez kedvező a Koreai-félsziget békéje és stabilitása szempontjából - tette hozzá.

Barack Obama amerikai elnök Washingtonban kedden találkozik dél-koreai kollégájával, Pak Gun Hjével.