Elárverezik Jolie korábbi félmeztelen fotóját

Vágólapra másolva!
Angelina Jolie félmeztelen fotójára licitálhatnak az érdeklődők a Christie's londoni árverésén szerdán.
Vágólapra másolva!

Egy nappal azután, hogy Angelina Jolie bejelentette: eltávolították a melleit, árverésre bocsátják egy korábbi fotóját. A világhírű színésznő fedetlen felsőtesttel szerepel a felvételen, amelyen egy lóval látható. Jolie kebleit nagyrészt eltakarja egyik karja és az állat feje.

David LaChapelle fotója már jóval azelőtt bekerült a Christie's katalógusába, hogy az Oscar-díjas filmcsillag kedden közölte, az emlő- és a petefészekrák megnövekedett kockázata miatt mindkét mellét eltávolították. A tekintélyes aukciós ház Angelina Jolie bejelentése előtt 34 ezer fontra (11,8 millió forintnak megfelelő összegre) taksálta a fotó értékét.

A fotót ide kattintva nézheti meg.