Leszakadt karral küldték parkolójegyért a kórházban

Vágólapra másolva!
Fél kézzel kellett parkolójegyet váltania az ausztriai kismartoni kórháznál annak a férfinak, akinek szombaton tépte le az alkarját egy munkagép Ausztriában, írta a Blikk. A férfi maga autózott a kórházba. A kismartoni intézethez érve azonban sietségében a mentőbejárathoz parkolt, ahonnan elhajtották a parkolóba.
Vágólapra másolva!

"Az őr csak odairányította a sérültet, ahová eredetileg is mennie kellett volna. Nem láthatta, hogy leszakadt a karja" - védte közleményében munkatársát a kismartoni (eisenstadti) kórház, ahová A. Tibor leszakadt karral érkezett szombaton, írta a Blikk.

A magyar férfi a lap szerint nem vitatkozott, visszament az autójához, átparkolt, sőt még parkolócédulát is vásárolt, és csak ezt követően lépett be a kórházba. A Blikk azt írta, hogy annyi ereje még maradt, hogy a nővérpultra dobja a karját, és kérje, hogy varrják vissza, majd elájult.

A 37 éves férfi egy rostálókészülékkel dolgozott szombaton délután a burgenlandi Feketevárosban (Purbach), és amikor meg akarta tisztítani a gépet, az leszakította az alkarját. Ezután autóba ült, és közel 20 kilométert vezetett, míg eljutott a kismartoni (Eisenstadt) kórházig, ahonnan helikopterrel a bécsi központi kórházba szállították.

Az orvosok hatórás műtéttel varrták vissza a leszakadt végtagot. A. Tibor hétfőn a kórházban azt mondta, hogy a balesetet követően egyáltalán nem érzett fájdalmat. A műtétet végző plasztikai sebész, Oskar Assmann "szinte hihetetlennek" nevezte a magyar férfi történetét.

Hétfőn a kismartoni munkafelügyelőség vizsgálatot indított a baleset helyszínén, ahol a szerencsétlenséget okozó géppel kapcsolatban biztonsági hiányosságokat állapított meg - értesült az osztrák hírügynökség.

* * *

Elindult a Facebook-oldalunk, ahol friss híreket és a hírekből kimaradó érdekességeket olvashat. Kövessen minket!