A vécépapír és a misebor is fogytán

Vágólapra másolva!
Se borból, se lisztből, de még vécépapírból sem áll jól Venezuela, az egyház aggódik.
Vágólapra másolva!

Kifogyhat a miseborból a venezuelai katolikus egyház, mert szerte az országban hiány van egyes fogyasztási cikkekből, egyebek közt borból.

Roberto Lucker egyházi szóvivő a BBC-nek azt mondta, hogy már csak két hónapra elegendő a meglévő készlet, Venezuela egyetlen bortermelője pedig közölte, hogy nem tudja folytatni tevékenységét, mert egyes hozzávalókból importra szorul, a behozatal pedig nehézségekbe ütközik. Lucker arra nem tudott felelni, hogy egyháza megengedheti-e magának a borimportot, megjegyezte viszont, hogy nem csupán a miseborellátással van gond, hanem a szertartásokhoz szükséges kenyérrel is, mivel nincs elég liszt. "Itt nem termesztenek búzát, csakis külföldről szerezhető be" - mondta a szóvivő.

A BBC megjegyezte, hogy krónikus hiány van vécépapírból is, és a múlt héten a venezuelai parlament jóváhagyta több millió tekercs importját.

Venezuelában dívik az államosítás, a március elején több évtizedes elnöklés után meghalt Hugo Chávez több magánvállalatot is állami tulajdonba vett. A napokban pedig az új elnök kiadta a jelszót: munkásőrséget akar, munkások és munkásnők százezreit akarja fegyverben látni.