Egészséges a lefolyócsőben talált kínai csecsemő

Vágólapra másolva!
Karcolásokkal megúszta az a csecsemő, akit egy lefolyócsőből mentettek meg. Édesanyja titokba figyelhette, ahogy a csecsemő megmentésén dolgoznak.
Vágólapra másolva!

Egészséges, és stabil állapotban van az a csecsemő, akit egy lakóépület nyilvános vécéjéből levezető, 10 cm átmérőjű lefolyócsőben találtak meg kedden a kelet-kínai Csöcsiang tartományban.

A tűzoltók körültekintő akcióval közelítették meg a csecsemő tartózkodási helyét, majd kivágták a negyedik emeleti vezetékrészt. Később orvosok segítségével fogókkal és fűrésszel csaknem egy órán át fejtették le róla a csőmaradványokat.

A kínai csecsemő még a csőben Forrás: AFP/AFPTV

Arcán, végtagjain karcolások, testén véraláfutások találhatók, súlya 2-3 kilogramm közötti. Az újszülött kisfiú körülbelül két órát tölthetett a cső egyik kanyarulatában. Sírással hívta fel magára a figyelmet, és egy lakó értesítette a hatóságokat.

A legfrissebb jelentések szerint a 22 éves anya titokban figyelte, amint gyereke megmentésén dolgoznak. A nő lakásában gyerekjátékokat találtak. Állítólag ő lehetett az is, aki riasztotta a mentőket.