Könnygázzal oszlatják az alkohollázadást Törökországban

törökországi zavargások, tüntetés, demonstráció, isztambul
Vágólapra másolva!
Pénteken több ezren sérültek meg a kormányellenes tüntetésben Törökországban, a tüntetők kedvét azonban ez nem szegte meg, és szombaton is az utcára vonultak. A városokban több ezren tüntetnek, a rendőrség könnygázzal oszlatott, majd visszavonulót fújt. Az Amnesty International két halottról és több mint ezer sebesültről tud. A városi törökök megelégelték a kormányuk keménységét, az utolsó csepp az alkoholárusítás korlátozása volt.
Vágólapra másolva!

Második napja tartanak az összecsapások a rendőrök és a tüntetők között Isztambulban. Szombaton a Boszporusz keleti oldaláról a nyugatira vonult több ezer tüntető, hogy csatlakozzon a demonstrációhoz - írta a Guardian. Szombaton Törökország-szerte tüntettek a kormány ellen, Isztambulban még este is voltak zavargások.

A közel három éve Isztambulban élő István szerint a tüntetés a város európai központjában induló beruházások ellen, konkrétan a központi rész egyetlen zöld övezetét jelentő Gezi-park átalakítása miatt kezdődött. A Taksim tér közelében lévő park helyére bevásárlóközpontot akarnának építeni, a péntekre kitűzött kezdést akadályozták meg csütörtök óta a tüntetők. Szombat délután a rendőrség visszavonult, így több tízezer ember gyűlhetett össze a Taksim téren.

A 13 éve Isztambulban élő Enikő azt írta, 15 darab fa miatt kezdődött a tüntetés, de azóta "sokkal többről van szó, mint pár darab fáról a parkban". Múlt héten a kormánypártok jogszabályban korlátozták az alkohol kereskedelmét, amely szimbolizálja az iszlamizálódó politikát (az iszlám vallás tiltja az alkoholfogyasztást, Törökország azonban az I. világháború utáni forradalommal világi, a vallástól elkülönülő állammal működő ország lett).

Isztambulban Forrás: AFP/Bulent Kilic

Enikő szerint talán nem is az alkohol korlátozása verte ki a biztosítékot, "hanem a mostanában hozott sok tilalom. Mostanra ébredtek rá az emberek, hogy innét nem előre, hanem a sötét középkorba vezetne ez az út" - írta.

„Most már mindenkinek elege van a diktatúrás demokráciából, mivel már régóta nem élünk demokráciában” – írta magyarul Basak Dilara Ozdemir. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett Ozdemir azon háborodott fel, hogy az állam felére csökkentette az operaház támogatását, amellyel gyakorlatilag megszüntetik az operát, nemzeti balett intézetet. Cagatay Sen pedig azt írta nekünk, "valójában nincs miről beszélni. Ez nem a park vagy az alkoholtilalom miatt van, hanem ez egy forradalom a kormányfő ellen és a királysága ellen". Egy másik török arról írt, hogy az a céljuk, hogy "elűzzük ezeket a rohadékokat. Az, hogy a rendőrök elhagyták a Taksimot, csak a kezdet".

Bár az első tüntetés csütörtökön kezdődött, pénteken egyre többen csatlakoztak, ezt azonban a rendőrség nem nézte jó szemmel, és ahogy István fogalmazott, brutális eszközökkel kezdék oszlatni a tömeget. "Rengetegen sérültek meg, könnygázzal és vegyszerek permetezésével próbálták az embereket megfélemlíteni. A könnygázbombákat közvetlenül emberekre lőtték" - írta István, aki szerint arról keringenek hírek, hogy két, talán három ember meghalhatott az oszlatás során. Hivatalos adat erről ugyan nincs, de az Amnesty International szombat este azt közölte, ők két halottról, és több mint ezer sebesültről tudnak. Azt is elmondta, hogy a mobilinternet-kapcsolatot zárolták, a tüntetésekről a tévétársaságok nem közvetítettek. Az isztambuliak viszont megosztják egymás közt a wifi-kapcsolatukat, így tudják tartani a kapcsolatot a közösségi oldalakon.

Könnygázzal űznék haza a török tüntetőket Forrás: AFP/Bulent Kilic

István szerint az Erdogan-kormány "vad kapitalista" fellépése dühítette fel a városi törököket, akik "99 százaléka modern felfogású, tanult, főleg fiatal" emberek, akik megelégelték az iszlamizálódó kormánypolitikát. Az Erdogan kormány viszont a közép-törökországi állampolgárokra támaszkodva nyer a választásokon, így fenn tudja tartani a hatalmát.

A tüntetők az "együtt vagyunk a fasizmus ellen" és a "Tayyip mondjon le" jelszavakat skandálják. István elmondása szerint ügyvédek ingyen vállalják a bajba jutottak védelmét, orvosok mennek ki a térre a sebesültekhez, a gyógyszertárak ingyen adnak gyógyszert. "A hotelek megnyitották kapuikat menedékként, vizet ingyen osztogatnak" - írta.

A tüntetők tömege Isztambulban

A Taksim városrészben (így nevezik a tér miatt a területet is a helyiek) élő Gül aktívan tüntetett a kormány ellen. Azt állította, hogy pénteken a katonák is segítették a civileket, gázálarcokat adtak a tüntetőknek, és beengedték a laktanyákba őket. Gül azt mondta, helikopterről szórták a könnygázt a törökök közé függetlenül attól, hogy gyerekek, öregek és rokkantak is voltak köztük.

Az isztambuli tüntetés után más városokban, közte a fővárosban, Ankarában is, ahol ezrek gyűltek össze. Ankarában este is folytatódott a tüntetés. Több központi sugárúton barikádokat emeltek. Az utcákon folyamatosan dudáló autósok mozgósítják a lakosságot, hogy csatlakozzon a tüntetésekhez, és ankaraiak százai kapcsolgatják fel és le a villanyt lakásaikban szolidaritásuk jeléül.

Szolidarítottak Németországban is, ahol jelentős török kisebbség él. Berlinben a rendőrség közlése szerint délután mintegy 1600-an vettek részt a megmozdulásban, Stuttgartban 1500-an, Hamburgban 1200-an vonultak az utcákra, Kölnben és Mannheimben százak tüntettek, ahogy Duisburgban és Bielefeldben is. Tüntetést hirdettek meg a törökországi események miatt Münchenben, Frankfurtban és Essenben is.

Törökországi olvasónk küldte át ezt a képet