Váratlanul öntött el mindent a Duna

2013.06.03. 13:05

Tizenegy évvel ezelőtt 750 embert evakuáltak Budapesten. A helyzet súlyos volt, de Drezdában 30 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát az árhullám miatt.

A mostani árhullámot többen már a 2002-es európai árvízhez hasonlítják, ami elég rossz hír, mert 2002-ben volt talán az elmúlt száz év legsúlyosabb árvize a kontinensen. A tizenegy évvel ezelőtti áradás Csehországban, Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában, Horvátországban és Magyarországon volt a legkeményebb. Az árvíz váratlanul érte az európai országokat, mert az előrejelzések nem mutattak csapadékos augusztust.

Az árhullám az Alpok keleti részén kialakult heves esőzéssel indult, amely Észak-Olaszországban okozott először árvizet. A Dunán kívül a legnagyobb károkat az Elba és a Moldva kiömlése okozta, egyes becslések szerint több milliárd euró kár keletkezett összesen, azon felül, hogy több tucat ember vesztette életét.

Gondelsheimben már most is súlyos a helyzetForrás: Adamik István

Csehországban kétszáz éve nem volt akkora áradás, mint 2002-ben. Prága belvárosát percek alatt elöntötte a víz, a teljes metróhálózat víz alá került. A cseh főváros zsidónegyedében 30 millió dolláros kár keletkezett, ezenkívül a cseh Nemzeti Színház és az állatkert is komoly károkat szenvedett.

Németországban is súlyos volt a helyzet, az elöntött Drezda városából és környékéről harmincezer embert kellett evakuálni az áradások miatt. Az Elba 9,4 méter magasan tetőzött Drezdánál, ez volt a legmagasabb eddigi vízállás a városnál.

2002-ben Budapesten 750 embert telepítettek ki a XXII. kerületből és a Római-partról. Országosan több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát. A főváros mellett itthon Győr, Komárom-Esztergom, Borsod és Nógrád megyében volt a legsúlyosabb helyzet.