A szíriai felkelők rendes fegyvert akarnak

Vágólapra másolva!
Vegyi fegyvereket is használtak a szíriai kormányerők, ezért Barack Obama bejelentette, hogy katonailag is segítik a szíriai felkelőket. Harckocsi-elhárító és légvédelmi fegyverek érkezhetnek.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnök bejelentésére reagálva, miszerint az Egyesült Államok katonailag is támogatja a szíriai felkelőket, maguk a felkelők és az ellenzéki vezetők légvédelmi és más fejlett fegyvereket kértek pénteken. Washingtonban John McCain republikánus párti szenátor is közölte, hogy a felkelőknek ilyen fegyverekre van szükségük.

Szelim Idrisz dandártábornok, a Legfelsőbb Katonai Tanács nevű ellenzéki szervezet katonai szárnyának parancsnoka az al-Arabíja tévének nyilatkozva azt mondta: annak megakadályozására, hogy a kormányhadsereg vegyi fegyvert vessen be, hatékony katonai támogatásra - "sok fegyverre és lőszerre, légvédelmi és más fejlett fegyverekre" - van szükségük.

George Szabra, a Nemzeti Koalíció ellenzéki szervezet ügyvezető elnöke is hasonlóan komoly fegyverek szükségességéről beszélt, mint a tábornok, és hozzátette, hogy az Egyesült Államok lépése megkésett, a több mint két éve tartó konfliktusban már több mint 90 ezer ember halt meg. "Harckocsi-elhárító és légvédelmi fegyvereket akarunk" - mondta szintén az al-Arabíjának. Hozzátette: a Nemzeti Koalíció szeretné, ha az Aszad-rezsimmel szemben álló országok csoportja - a Szíria Barátai - "gyökeresen álláspontot változtatna, miután kiderült, hogy a hatalom vegyi fegyvert használt".
McCain szenátor üdvözölte Barack Obama elnök döntését, de ismét követelte azt is, hogy vezessenek be repülési tilalmat Szíria felett.

Ben Rhodes, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának stratégiai kommunikációért felelős helyettese ugyanis a bejelentéskor azt mondta: repüléstilalmi övezet létrehozásáról egyelőre nem döntöttek.
"Az erélytelen döntések ideje lejárt. Határozottan kell cselekedni. Nehézfegyverekre van szükség, amelyekkel fel lehet venni a harcot a harckocsikkal és a repülőgépekkel. Egyetlen módon lehet megváltoztatni a harci patthelyzetet, az Aszad-rendszer légierejének megsemmisítésével és egy repüléstilalmi övezet létrehozásával" - jelentette ki McCain.

Több más amerikai kongresszusi tag is rögtön támogatta Obama bejelentését. Mike Rogers, a képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus párti elnöke azt mondta: "Az Egyesült Államoknak Törökországot és arab ligabeli partnereit kell támogatnia abban, hogy létrehozhassanak Szíriában olyan biztonságos övezeteket, amelyekben az Egyesült Államok és szövetségesei kiképezhetik és felfegyverezhetik az ellenzék kiválasztott csoportjait."