Könnygázzal oszlattak Ankarában

Vágólapra másolva!
Már Ankarában is erőszakkal kellett feloszlatnia egy tüntetést a török rendőrségnek. A kormányellenes tiltakozások kiinduló isztambuli helyszínén táborozók bejelentették, hogy a felszólítások ellenére nem hagynak fel a demonstrációval.
Vágólapra másolva!

Törökország fővárosában, Ankarában a rendőrség könnygázzal és vízágyúkkal oszlatta fel tiltakozók egy csoportját, mely a parlament közelében állított fel barikádot.

Eközben a kormányellenes tüntetések bölcsőjének számító isztambuli Gezi parkban táborozók bejelentették, hogy nem állítják le két hete kezdett akciójukat. "Folytatjuk az ellenállást az országunkban tapasztalható mindenfajta igazságtalanság ellen. (...) Ma erősebbek, szervezettebbek és optimistábbak vagyunk, mint 18 nappal ezelőtt" - áll a Taksim Szolidaritás nevű mozgalom által közzétett nyilatkozatban.

Erdogan nemrég "utolsó figyelmeztetést" intézett az isztambuli tüntetőkhöz, hogy hagyják el a területet, de megígérte, hogy egyelőre leállítja a Gezi park átalakíttatását, és bíróság fog dönteni annak tervéről. Abdullah Gül államfő is a tüntetések befejezésére, tárgyalásos megoldásra szólított.

A tiltakozók a szombati közlemény szerint azt is követelik, hogy engedjék szabadon azokat a társaikat, akiket az országszerte szervezett akciók során vettek őrizetbe.

A május 31-én kezdődött törökországi tüntetésekhez kapcsolódóan országszerte négyen vesztették életüket, a sebesültek száma - az orvosszövetség beszámolója szerint - eléri a 7500-at. A hétvégére Recep Tayyip Erdogan kormányfő hívei is felvonulásokat terveznek több nagyvárosban.