Megnevezték a guantánamói foglyokat

Vágólapra másolva!
Egy napilap és jogot tanuló egyetemisták indítottak pert, és a bíróság döntése értelmében először nevezték meg a foglyokat.
Vágólapra másolva!

Az amerikai kormány hétfőn először nevezte meg azt a 46 guantánamói rabot, akiket határozatlan ideig kíván fogva tartani vádemelés vagy tárgyalás nélkül, mert a szabadon bocsátáshoz túlságosan veszélyesnek tartja őket, ugyanakkor nem tud eljárni velük szemben.

A 2010-ben összeállított, eredetileg 48 fős listán 26 jemeni, 12 afgán, három szaúdi, két kuvaiti, két líbiai, egy kenyai, egy marokkói és egy szomáliai állampolgár neve szerepel. A Pentagon az után hozta nyilvánosságra a neveket, hogy a The Miami Herald napilap és a Yale Egyetem joghallgatóinak egy csoportja pert indított egy washingtoni szövetségi bíróságon a nevek közzététele érdekében.

Barack Obama elnök korábban ígéretet tett arra, hogy felülvizsgálati testületeket hoz létre, amelyek rendszeresen felülvizsgálják a listára került rabok státusát, de ezt egyelőre nem váltotta valóra.