Vágólapra másolva!
Betonnal töltik fel az amstetteni rém pincéjét, hogy soha senki ne léphessen már be oda. Az osztrák hatóságok öt év után hozták meg a döntést.
Vágólapra másolva!

Betemetik azt a pincét, ahol az "amstetteni rémként" is emlegetett Josef Fritzl negyed évszázadon át fogva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette saját lányát. Mint arról a Kronen Zeitung című osztrák újság beszámolt, a munkagépek csütörtökön vonultak fel az amstetteni házhoz, és elkezdték betonnal feltölteni a pincét.

A bűncselekmény napvilágra kerülése után több mint öt éven át eldöntetlen volt az ingatlan sorsa, az eladása és a lerombolása egyaránt szóba került.

Walter Anzböck, a büntetőper után kijelölt felszámolóbiztos amellett volt, hogy többé senki se léphessen be a helyre, ahol a szörnyűségek történtek. Éppen ez valósul meg most - mondta Anzböck az újságnak. Hozzátette: mindez megegyezik a család akaratával.

2008-ban derült fény arra, hogy az amstetteni férfi csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát, és hét gyermeket nemzett neki.
A súlyosan torzult személyiségű, de büntetőjogi szempontból beszámíthatónak ítélt Fritzlt 2009-ben életfogytig tartó, abnormális elítéltek számára fenntartott fegyházban letöltendő büntetésre ítélték.