Betiltották a szófiai melegfelvonulást

Vágólapra másolva!
Az ortodox egyház a héten közölte, hogy a szófiai melegfelvonulás fenyegetés a társadalom ellen. A hatóságok pénteken arra hivatkozva tiltották be a rendezvényt, hogy nincs elég rendőr a védelmükre.
Vágólapra másolva!

Az évek óta immár hagyományosan megrendezésre kerülő, Sofia Pride nevű rendezvényt ezúttal első alkalommal törölték, hivatalos közlés szerint a melegfelvonulást meghatározatlan időre elhalasztották. A belügyminisztérium, illetve a szófiai városháza az intézkedést azzal indokolta, hogy egy szombati ortodox ünnep miatt a hatóságoknak mindenekelőtt a temetők biztonságára kell ügyelni, ezért - mint a közlemény fogalmazott - nem marad rendelkezésre álló biztonsági erő a tervezett melegfelvonulás résztvevőinek a védelmére.

A Helsinki Bizottság, valamint a szervezők tiltakoztak a rendezvény betiltása miatt. Azzal vádolták a belügyminisztériumot és a városházát, hogy engedtek az egyház nyomásának, ezzel pedig egyidejűleg korlátozták a gyülekezési szabadságot.

A bolgár ortodox egyház püspöki konferenciája a hét közepén nyilatkozatban foglalt állást a rendezvény ellen. A többi között azt hangoztatta, hogy az fenyegetést jelent a társadalom erkölcsi értékeire, veszélyezteti a gyermekek egészségét és a bolgár nemzetet egészében. Az ortodox püspökök az államot beavatkozásra szólították fel, azt állítva, hogy az azonos neműek kapcsolatának támogatása zavart és káoszt kelt a társadalomban.

A szombatra tervezett rendezvényt korábban támogatásáról biztosították 12 európai uniós tagállam szófiai nagykövetei. Közöttük volt a többi között Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Ausztria, Belgium, Dánia és Finnország vezető diplomatája. Hasonlóan támogató állásfoglalást tett közzé az Egyesült Államok nagykövetsége is.

A szófiai melegrendezvényen az elmúlt években a homoszexuálisok, a leszbikusok, a biszexuálisok és a transzszexuálisok mellett nagy számban heteroszexuálisok is részt vettek, hogy ily módon fejezzék ki szolidaritásukat a melegekkel.