Hongkong nem szándékosan hagyta futni Snowdent

Vágólapra másolva!
Hongkong visszautasította, hogy szándékosan hagyta volna futni Edward Snowdent. A Snowden által nyilvánosságra hozott kibertámadásokról pedig várják a hivatalos amerikai álláspontot.
Vágólapra másolva!

Hongkong kormányzója szerint Washingtonnak érdemi választ kell adnia azokra a vádakra, amelyek szerint a város célpontja volt az amerikai kiberkémkedésnek. Hongkong ugyancsak visszautasította, hogy tudatosan szegült volna szembe az Edward Snowden kiadatását sürgető amerikai kérésnek - számolt be a South China Morning Post című lap szerdán.

Snowden távozott, de az ügynek nincs vége. A hongkongi kormányzatnak meg kell védeni a város érdekeit - jelentette ki Leung Csun-jing kormányzó, emlékeztetve arra, hogy Washingtontól írásban is magyarázatot kértek az amerikai Edward Snowdentől származó információkra, de még nem kaptak választ.

Az amerikai CIA és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottja dokumentumokat felmutatva állította, hogy az NSA elektronikus, számítógépes megfigyeléseinek célpontjai között hongkongi és szárazföldi kínai célpontok is szerepeltek. Ezek közül meg is nevezett néhányat.
Az amerikai Prism-kódnevű botrány kirobbanója Hongkongban keresett menedéket, de miután Washington hivatalos eljárásban kezdeményezte Hongkongnál őrizetbe vételét, majd kiadatását, vasárnap Moszkvába távozott.

A washingtoni Fehér Ház szerint a hongkongi kormányzat szándékosan döntött egy szökevény szabadon engedése mellett, s jelezte, hogy ennek egyértelműen negatív hatása van az amerikai-kínai kapcsolatokra.

Rimsky Jüen a kínai különleges közigazgatási övezet igazságügy minisztere ezzel egy időben cáfolta Washington azon vádját, hogy szándékosan hagyta figyelmen kívül a Snowden kiadatására vonatkozó kérést. Jüen részletesen kitért arra, hogy az Egyesült Államoktól kapott információk érdemi hiányosságai miatt nem vehették őrizetbe a hazájában kémkedés miatt eljárás alá vont Snowdent.
Megerősítette, megfelelő jogi alapok nélkül nem kérhették a bíróságot az amerikai ideiglenes letartóztatásának az engedélyezésére. Enélkül viszont nem akadályozhatták meg Snowden távozását. Mint mondta, még a mai napig sem kapták meg azokat a kiegészítő információkat, amelyeket a múlt hét péntekén kértek.

Jüen arra is kitért, hogy a kommunikáció során Snowden középső neve is zavart okozott. A hongkongi bevándorlási szerveknél "Joseph" szerepelt, míg az amerikai dokumentumokon "James", a bírósági papírokon pedig csak "J". Az Egyesült Államok nem közölte Snowden útlevelének számát sem.