Nagy lépés a melegházasság felé Amerikában

Vágólapra másolva!
Már nincs érvényben az a törvény, amely kimondja, hogy házasság csak férfi és nő között köttethet.
Vágólapra másolva!

Az amerikai legfelsőbb bíróság megsemmisített egy törvényt, amely kimondta, hogy a házasság csak férfi és nő között köttethet, ezzel közelebb került az Egyesült Államok ahhoz, hogy minden államban lehetőségük legyen a melegeknek a házasságra – írja a brit BBC szerdán.

A legfelsőbb bíróság 5-4 arányban mondta ki, hogy az eddig érvényben lévő törvény nem adott egyenlő jogokat az azonos nemű párok számára. A bíróság ezzel egyidejüleg megsemmisített egy kaliforniai törvényt is, amely tiltotta az azonos neműek házasságát.

Az Egyesült Államokban egyelőre 12 államban van lehetőségük összeházasodni a melegeknek, 30 állam viszont tiltja ugyanezt.