Obama nem küld vadászgépeket a kiszivárogtatóra

Vágólapra másolva!
A napok óta a moszkvai reptér tranzitvárójában várakozó Edward Snowden csütörtökön sem szállt fel a Kubába tartó járatra. Nem tudni, mire vár, és hogy hol van pontosan. Pedig Obama azt mondta, nem küldené rá a vadászgépeket a repülőjére.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön sem szállt fel az Aeroflot Moszkvából Kubába tartó járatára Edward Snowden, az amerikai titkosszolgálatok kiszivárogtatással vádolt volt munkatársa - írja a Washington Post. Snowden vasárnap indult el Hongkongból, azóta - Putyin elnök és az orosz hatóságok szerint - a moszkvai reptér tranzitvárójában van.

Egy Snowden környezetéből való, meg nem nevezett hírforrás szerint a férfinak semmilyen személyi azonosításra alkalmas dokumentum nincs a kezében, így nem tudja elhagyni a Seremetyjevo nemzetközi repülőtér tranzitzónáját. Amerikai útlevelét a washingtoni hatóságok még vasárnap bevonták, azaz érvénytelennek nyilvánították. Nem világos, hogy meddig maradhat a reptéren, egyesek szerint összesen 72 órát tölthet a tranzitváróban - ez az idő azonban már lejárt.

Az Edward Snowden tartózkodási helye után nyomozó orosz újságírók, köztük a Rosszija 24 hírtelevízió munkatársainak tudomása szerint az amerikai férfi nincs a Seremetyjevo területén lévő, tranzitutasoknak fenntartott szállodában. Az újságírók azt feltételezik, hogy a moszkvai repülőtér szolgálati helyiségeiben bujkál.

A hírek szerint Snowden Kubán keresztül szeretne eljutni Ecuadorba, ahol menedékjogot kért. Felmerült, hogy talán azért nem indul el, mert a Kubába tartó gép egy darabon az Egyesült Államok légterében repül, és ezt veszélyesnek tartják. A ki nem mondott feltételezésre válaszolva Barack Obama csütörtökön - afrikai körútjának egyik állomásán - azt mondta, hogy nem küldene vadászgépeket a Snowdent szállító repülőgépre - írja a BBC.

Obama azt is elmondta a szenegáli sajtótájékoztatóján, hogy sem az orosz sem az ecuadori elnököt nem hívta fel azért, hogy lebeszélje őket a menedékkérelem megadásáról, mert szerinte vannak ennél fontosabb dolgok is, de az amerikai elnök reméli, hogy ezek az országok tisztában vannak azzal, hogy egy nemzetközi közösség részei.

Az elnök szerint a kiszivárogtatás rávilágított az amerikai nemzetbiztonsági szervek sérülékenységére. Obama hozzátette, hogy mindezek ellenére nem zárkózik el a magánszféra és a nemzetbiztonság viszonyának újragondolásától sem.

Az ecuadori kormány csütörtökön azt közölte, hogy Snowden menekültkérelmével még nem tudtak foglalkozni, mert a férfi még nem kereste meg az ország egyik külképviseletét sem. Fernando Alvaro kormányszóvivő azt is elmondta, hogy az ország semmilyen nyomásnak nem enged.

A kiszivárogtatási ügyről itt olvashat bővebben, a Snowdenről szóló cikkeinket pedig itt találja.