Lemondtam az életemről, és akkor úgy éreztem, minden rendben

arizona, tűszvész, katasztrófa, 19 tűzoltó meghalt a tűz oltása közben, gyászolják a tűzoltókat
Vágólapra másolva!
Gyakran napokig kint vannak a vadonban, sokat kell nehéz felszereléssel talpalniuk, és ha nyakukon a tűz, jóformán csak tűzálló takaróikra számíthatnak az amerikai elittűzoltók, akiknek az egyik egysége vasárnap halálra égett Arizona államban. Bármikor a halál torkába küldhetik őket, olyan helyeken ásnak, gyomlálnak, pakolnak, ahová épeszű ember nem merészkedne. Munkájukhoz pedig alapkövetelmény az optimizmus.
Vágólapra másolva!

"Azt hiszem lemondtam arról, hogy túlélem, így egy röpke pillanatig úgy éreztem, minden rendben" - mesélte a BBC brit közszolgálati csatornának Kim Lightley korábbi elittűzoltó egy 1994-es tűzvészről. Az akkor 23 éves nő az egyik bozóttüzek ellen küzdő elitcsapat tagja volt, amikor Oregonban bevetették egy súlyos tűzvészben. Csapatának a fele ekkor már a lángok mögött volt, próbáltak csatlakozni hozzájuk, pedig egyszer már bezárult a menekülési útvonal.

Sokkos állapotba került, és csak akkor tért magához és kezdte el kialakítani menedékét, amikor a felettese fejbe ütötte. Végül nyolc társával együtt túlélte, de csapatának 11 másik tagja halálra égett. Lightleynak ez volt az utolsó bevetése, de a coloradói South Canyonnál átélt események máig kísértik, főleg az után, hogy Arizonában 19 hasonló elittűzoltó vesztette életét vasárnap.

Forrás: AFP/Getty Images/Christian Petersen

A Granite Mountain Hotshots nevű elitegységnek egyetlen tagja élte túl a tűzvészt. Ő nem volt a csapattal a vasárnapi tragédia idején, éppen a teherautójukat vitte át másik helyre. A helyi tűzoltóparancsok szerint nagyon megviselte társainak elvesztése. Az elhunyt tűzoltók közül 14-en a húszas éveikben jártak, sokuk családapa volt. Legalább háromnak várandós volt a felesége, és ketten apjuk nyomdokait követve lettek tűzoltók - írja a Telegraph brit lap. A csapat az utóbbi hetekben több bevetésen is volt az Új-Mexikóban és Arizonában dúló bozót- és erdőtüzekben.

A győzelmi mámor segít

Az USA-ban körülbelül 110 ilyen hotshot (kb. nagyágyú) tűzoltócsoport dolgozik. Az egyenként 20 fős csapatok elsősorban az ország délnyugati részén aktívak. Fő feladatuk, hogy tűzpásztát alakítsanak ki a terjedő bozóttüzek és a lakott területek között, így próbálva megelőzni, hogy a házak a lángok martalékává váljanak. Ennek érdekében minden éghető anyagot - bozótot, fákat, füvet - eltávolítanak egy sávban, hogy a lángok ne tudjanak arra terjedni.

A munkájuk nehéz, ásniuk kell, fűrészelniük és cipekedniük, miközben folyamatosan figyelik, merre jár a tűz, és hogy merre tudnak elmenekülni, ha arra lenne szükség.

Forrás: AFP

"Abban az időben nagyon sokat voltam 'kitűzve', egy kis táborhelyen a vadonban, amelyet általában helikopterekről látnak el utánpótlással. A víz, az élelem, a benzin és minden más légi úton érkezett" - mesélte a BBC-nek Gene Rogers, aki 1987-ben folyamatosan 38 napon át vett részt egy hatalmas, 200 ezer hektáros tűzvész elleni küzdelemben. "A földön alszol a védőruhádban, és ha éjszaka is dolgozol, más veszélyek is leselkednek rád: a fejlámpád fénykörén kívülről érkező lezuhanó sziklák, leszakadó faágak."

"Az ebben a munkában részt vevő srácok elismerik, hogy adrenalinfüggők. Olyan, mint egy győzelemre álló csapatban lenni, amikor a győzelmi mámor segít leküzdeni a kimerültséget" - állítja a 44 éves tűzoltó, aki négy éven át vezetett egy ilyen elitcsapatot.

Mindig készen a halálra

A tűzvészek időszakában - májustól októberig - mindig útra készen kell állni, és ha szükség van rá, két órán belül indulnak a tűz felé. "Extrém nehéz, extrém módon kihívó, extrém módon megtérülő munka, de nem csak magadat kell megméretni, hanem a csapatodat is össze kell kovácsolni."

A motiváció, integritás, szilárd munkaerkölcs, optimista hozzáállás alapkövetelmény, és ehhez még hozzá jön a fizikai alkalmasság. Aki nem tud 20 kilós felszereléssel háromnegyed óra alatt legyalogolni öt kilométert, az nem alkalmas a feladatra, és van még futás, húzódzkodás, fekvőtámasz - mondta Alex Abols ejtőernyős tűzoltó. "A srácok többsége az egész telet azzal tölti, hogy formába hozza magát a következő szezonra." Abols a hadsereg különleges egységeinek tagjaihoz hasonlította őket.

Forrás: AFP

A vasárnap odaveszett tűzoltók holttestét hétfőn igazságügyi szakértői vizsgálatra Phoenixbe vitték. A maradványokat szállító fehér furgonok konvojban haladtak, a városban tűzoltókból és rendőrökből álló díszőrség fogadta őket. Mint kiderült, halálukat az okozta, hogy a szél hirtelen irányt váltott, és egyenesen feléjük fújta a lángokat. Hiába bújtak tűzálló alumíniumlepleik alá - utolsó rádiós bejelentkezésükben erről számolt be egyikük -, a lángok másodperceken belül elérték őket.

Még tombol a tűz

A CNN szerint a tűzálló menedéket nagyon jól időzítve kell felállítani. Ha túl hamar bújnak alá, akkor túlságosan felmelegszik alatta a levegő. Ha túl későn, akkor pedig már a nyakukon vannak a lángok. Ha felállította a menedéket, a tűzoltó a földre fekszik alatta, az a leghidegebb ilyenkor. A tűzálló fólia elvileg képes visszatartani a lángok és a forró gázok 100 százalékát, illetve a sugárzó hő 95 százalékát - írja a CNN.

A halálukat okozó tűzvész jelenleg is tombol, 3400 hektáron pusztít. A lángok ellen küzdő csapat létszámát időközben megkétszerezték, jelenleg 400 tűzoltó dolgozik, köztük az odaveszett elitegységhez hasonló, az USA más részeiről idevezényelt csoportok. A hivatalos úton Tanzániában tartózkodó Barack Obama amerikai elnök szövetségi segítséget ígért a tűzvész elleni harchoz.