Azt hitték drogos, pedig csak mákos kiflit evett

Vágólapra másolva!
Egy amerikai nő megnyerte az a pert, amelyet egy pennsylvaniai kórház és a helyi gyermekvédelmi hatóság ellen indított, mert szülés után hazatérve elvették tőle az újszülött gyermekét.
Vágólapra másolva!

Az intézkedésre azért került sor, mert a kórházban leadott vizelet alapján végzett drogteszt pozitív eredményt hozott, pedig a nő csak mákos kiflit evett közvetlenül a szülés előtt. A kártérítés összege 143 500 dollár, azaz több mint 33 millió forint - írja a BBC.

A pennsylvaniai kórház nem közölte előre a szülő nővel, hogy a náluk alkalmazott drogteszt jóval szigorúbb a szokásosnál. Ráadásul második, ellenőrző tesztet sem végzett el az eredmény láttán, és a pácienssel azt sem közölte, hogy milyen következményei lehetnek az esetnek.

E helyett rögtön a gyermekvédelmi hatósághoz fordult, amely a kórházi első napok után hazatérő család lakásán megjelent, és elvitte a gyermeket. Öt napig tartott, amíg kiderült, hogy az anya ártatlan, és nem találtak nála illegálisan birtokolt kábítószert.