Az iszlamisták pénteken vágnának vissza Egyiptomban

Vágólapra másolva!
A katonai puccs elleni tiltakozásra szólították fel híveiket azok az iszlamisták, akik egy új szervezetbe tömörültek az eddig kormányzó mozgalom vezetésével. Pénteken országszerte tiltakozásokra lehet számítani.
Vágólapra másolva!

"Az elutasítás péntekének" nevezték el előre is a másnapra tervezett nagyszabású tüntetést az egyiptomi iszlamisták - írta a BBC a Reuters hírügynökség alapján. A katonai puccs a Muszlim Testvériség nevű politikai mozgalmal buktatta meg Murszi elnökkel együtt, az iszlamisták visszavágásra készülnek a tüntetéssel.

A Muszlim Testvériség vezeti azt az új ernyőszervezetet, amely tüntetésre hívja azokat, akik nem értenek egyet a katonai hatalomátvétellel. Arra kérik a híveiket, hogy a pénteki imák után jöjjenek nemet mondani a katonai lépésekre és a puccsra.

A Reuters szerint a hadsereg a Muszlim Testvériség több vezetőjét őrizetbe vette csütörtökön. Miután az elnököt elfogták, csütörtök délután a testvériség vezetője, Mohamed Badi is őrizetbe került.

Közben Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök is arról beszélt, hogy sürgősen vissza kell térnie Egyiptomnak a demokráciához. A német külügyminiszter a demokrácia nagy kudarcának nevezte, hogy puccsal távolították el hivatalából Mohamed Murszi elnököt.