Tizennyolc halott egy moszkvai buszbalesetben

moszkvai buszbaleset
Vágólapra másolva!
Összeütközött egy menetrend szerinti autóbusz és egy teherautó Moszkva vonzáskörzetében szombaton. A baleset következtében legalább tizennyolc ember vesztette életét.
Vágólapra másolva!

A két jármű Oznobisino település közelében ütközött össze helyi idő szerint 13 óra előtt néhány perccel, a teherautó sofőrjének hibája miatt. A murvát szállító, Kamaz típusú teherautó sofőrje nem adta meg az elsőbbséget egy kereszteződésben, és nagy sebességgel belerohant a Moszkva-Podolszk útvonalon közlekedő autóbusz oldalába. Az autóbusz kettészakadt, a teherautó felborult és a szállítmánya - 12 köbméter kavics - az autóbuszra és utasaira ömlött.

A mentők harminc rohamkocsit és négy helikoptert küldtek a baleset helyszínére.

Az első jelentések még 12 halottról és 16 sebesültről szóltak. Időközben kiderült, hogy az autóbuszon legalább hatvan ember utazott, közülük huszonötöt vittek kórházba a baleset után. A helyszínen 14-en haltak meg. A tizennégy súlyos sérült közül négyen kórházba szállítás után hunytak el. Az autóbuszon több gyerek is volt, közülük egy meghalt, kettő megsérült, mindannyian 8-10 évesek.

Forrás: AFP/Vasily Maximov

Az első jelentésekkel ellentétben a teherautó vezetője életben maradt. A 46 éves örmény állampolgár sokkot kapott, kórházba szállították, ahol a rendőrség kihallgatja. Az már kiderült, hogy csak az idén hat alkalommal kapott közigazgatási büntetést Moszkvában közlekedési szabályok megsértése miatt.

Az autóbusz tulajdonosa, a Mosztranszavto nevű társaság közölte, hogy minden elhunyt családja kétmillió rubelt (több mint 14 millió forintot) kap a biztosítótól, illetve 25 ezer rubelt a temetés költségeire. A túlélők ugyancsak kártérítést kapnak, a sérülés súlyosságának függvényében.