Erős földrengés rázta meg Új-Zélandot

Vágólapra másolva!
A Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földrengést észleltek az új-zélandi Wellington közelében, vasárnap hajnalban. Jelentősebb károkról egyelőre nem érkezett jelentés, cunamitól sem kell tartani, de a helyi repülőteret lezárták.
Vágólapra másolva!

A földrengés epicentruma a Seddon nevű településtől 20 kilométerre keletre volt, 19 kilométeres föld alatti mélységben - írja a TVNZ.

A hatóságok egyelőre vizsgálják, hogy a közelben fekvő wellingtoni repülőtér navigációs rendszere megsérült-e, ezért határozatlan ideig lezárták a légikikötőt.

Jelentősebb károkról egyelőre nem érkeztek jelentések. A helyi sajtó tudósítása szerint az új-zélandi parlament épülete megsérült, megrepedtek a falak, illetve néhány helyen leomlott a vakolat.

Wellingtonban áramkimaradások voltak, néhány ház lakóit pedig evakuálni kellett.