Elfogták a magát halottnak tettető mexikói polgármestert

Vágólapra másolva!
Elfogták Mexikóban azt a férfit, akit polgármesterré választottak, miután korábban hamis dokumentumokkal halottnak "tettette magát", hogy elkerülje a felelősségre vonást egy nemi erőszak ügyében.
Vágólapra másolva!

A hatóságok helyi idő szerint kedden vették őrizetbe Leninguer Carballidót a dél-mexikói Oaxaca külvárosában található otthonában, okirat-hamisítás vádjával.

A férfit a július 7-én megtartott regionális választáson a közeli San Agustín Amatengo falu polgármesterévé választották, jóllehet a hatóságok birtokába került halotti bizonyítvány szerint 2010-ben elhunyt.

A rendőrség még 2011-ben kereste egy hét évvel korábban elkövetett nemi erőszakkal összefüggésben, de rokonai akkor hamis iratokkal igazolták Carballido halálát.A rendőrök őrizetbe vették azt a tisztviselőt is, aki kiállította a hamis okiratot.