Paradicsommal dobálták meg Orbánt Tusnádfürdőn

Vágólapra másolva!
Két fiatal paradicsommal dobálta meg Orbán Viktort Tusnádfürdői előadása után. A csendőrök előállították őket, de nem adtak magyarázatot tettükre  - jelentette a román nyelvű Realitatea Tv.
Vágólapra másolva!

Két fiatalember paradicsommal dobálta meg Orbán Viktort szombat délután Tusnádfürdőn, amikor távozott az általa megtartott előadásról a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban - jelentette a román nyelvű Realitatea Tv.

A fiatalok előzőleg végighallgatták Orbán előadását és a kérdésekre adott válaszait. A két 16 éves fiatalt a csendőrök előállították és pénzbüntetést szabtak ki rájuk. A dobálók nem tudták megindokolni tettüket.

Az Origo megpróbálta utolérni a magyar kormányfő sajtófőnökét, hogy az esetről bővebb információt kapjunk, de egyelőre nem válaszolt a hívásunkra.

Orbán Viktor szombat délelőtti előadásában egyebek mellett arról beszélt: számolniuk kell azzal, hogy a 2014-es választásokon az EU megpróbál beavatkozni, de nem baj, már úgysem hisz az intézményben. Olvassa el helyszíni riportunkat is!