3 millióan vettek részt a pápa dél-amerikai útját lezáró misén

Vágólapra másolva!
Becslések szerint nagyjából hárommillióan vettek részt a Ferenc pápa dél-amerikai útját lezáró misén a brazíliai Copacabanán.
Vágólapra másolva!

Vasárnap (helyi idő szerint) délelőtt ünnepi szentmise zárta le a Rio de Janeiró-i Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót, amelynek végén a pápa az evangélium széles körű hirdetése mellett emelt szót, és egyúttal bejelentette, hogy a következő találkozót 2016-ban Krakkóban tartják - közölte a vatikáni rádió.

A szentmisét mintegy hárommillió ember jelenlétében a híres, fehér homokkal borított Copacabanán felállított oltárnál mutatta be a pápa, délelőtt 10 órai kezdettel. Ferenc arra szólította fel a katolikus fiatalokat, hogy félelem nélkül hirdessék hitüket "a világ minden határán".

"Menjetek és tegyetek tanítványommá minden népet! Jézus e szavait ma a fiatalokhoz intézi" - mondta.

Ferenc pápa homíliáját ezzel a fiatalokhoz intézett felhívással zárta: "Jézus Krisztus, az egyház és a pápa számít rátok. Mária, Jézus és mindannyiunk Édesanyja oltalmazzon benneteket gyöngédségével. Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet!"

A misén részt vett négy dél-amerikai államfő is, ugyanis Dilma Rousseff brazil elnök meghívta az összes latin-amerikai államfőt az eseményre. Közülük Evo Morales bolíviai, Cristina Fernández argentin és Desire Bouterse suriname-i elnök volt jelen a Vatikán szóvivője szerint.

A mise után a pápa a Megváltó Krisztus szobrának, Rio de Janeiro jelképének kicsinyített mását ajándékozta öt fiatalnak, öt kontinens képviselőjének. Később találkozik a latin-amerikai püspöki tanács tagjaival, valamint a világtalálkozó önkéntes szervezőivel, és az éjjeli órákban hazaindul Rómába.