A republikánusok nekimentek a Clintonról forgató tévéknek

Vágólapra másolva!
Hillary Clintonról, a legesélyesebb Demokrata elnökjelöltről forgatnának dokumentumfilmet két amerikai tévécsatorna. A republikánusok a többi demokrata elnökjelöltért aggódnak.
Vágólapra másolva!

Bepöccentek az amerikai republikánusok két tévécsatorna miatt, amelyek dokumentumfilmet akarnak adni Hillary Clinton volt First Ladyről és külügyminiszterről, akit jelenleg a legesélyesebbnek tartanak a 2016-os elnökválasztás Demokrata indulójának.

Az NBC csatorna egy hónapja jelentette be, hogy négyórás minisorozatot készítene Hillary címmel, a CNN pedig szintén jelezte a szándékát egy dokumentumfilm elkészítésére.

Reince Rriebus, a Republikánusok elnöke külön-külön levelet írt a két tévétársáságnak, amelyben azt jelezte, hogy nem fognak résztvenni a tévécsatornák elnökjelölti vitáiban, ha leadják a dokumentumfilmeket. Az ellenzéki párt vezetője szerint tévétársaságok befolyásolhatják a 2016-os választást.

"Ez a különleges elbánás méltánytalan a Demokrata Párt többi jelöltjével szemben, akik 2016-ban megmérkőznek Clintonnal" - írta Priebus a csatornáknak. "Remélem, az amerikaiak megkérdőjelezik majd ezen tévék hitelességét" - mondta az ellenzéki politikus.