Szívműtéten esett át George W. Bush

Vágólapra másolva!
Hétfőn egy elzáródott artériát vettek észre a volt elnök szervezetében, kedden már meg is műtötték.
Vágólapra másolva!

Kedden kisebb szívműtétet hajtottak végre George W. Bushon - írja a CNN. A 67 éves volt amerikai elnök az után szorult műtétre, hogy hétfőn egy elzáródott artériát vettek észre az orvosok a szívében. Bush szóvivője szerint a műtét sikeres volt.

"Jókedvű, és már várja a szerdai hazatérését, és hogy csütörtökön a terveknek megfelelően folytathassa a programját" - mondta a szóvivő, aki szerint az apró elváltozást Bush szokásos éves egészségügyi felülvizsgálatán vették észre az orvosok.

"Az elnök mindenkinek hálás a jókívánságokért, és bátorítani szeretne mindenkit, hogy vegyen részt a rendszeres orvosi szűréseken" - mondta a szóvivő. George W. Bush elnöki időszakában kifejezetten jó egészségnek örvendett, rendszeresen futott és kerékpározott.