A tüntetőkre támadt a rendőrség Kairóban

Sátrak égnek a kairói Nahda téren 2013. augusztus 14-én, miután a rendőrség megkezdte a Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi iszlamista elnököt támogató tüntetők két kairói sátortáborának felszámolását.
Vágólapra másolva!
Helikopterek köröztek a város felett, a rendőrség pedig buldózereket is bevetett a tiltakozók ellen Kairóban. A Muzulmán Testvériség vérfürdőnek nevezte a rendőri akciót.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi rendőrség elkezdte az iszlamista tüntetők sátortáborainak felszámolását Kairóban. Lezárták a tiltakozók által elfoglalt két térhez vezető utcákat, és könnygázgránátokat lőttek a tüntetők közé. Helyszíni jelentések szerint az akciónak több áldozata van: a BBC tizenöt halottról ír, míg a Muzulmán Testvériség mozgalom szerint száznál is többen haltak meg. A hivatalos egyiptomi közlemény szerint két rendőrön kívül más áldozata nem volt az akciónak.

Sátrak égnek a kairói Nahda téren - további képek az tüntetők táborainak felszámolásáról a fotóra kattinva! Forrás: MTI/EPA/Ahmed Aszadi

A mozgalom hívei hetek óta azért tiltakoznak, mert a hadsereg államcsínnyel eltávolította Mohamed Murszi elnököt. A tüntetők két teret foglaltak el a fővárosban, és ezeken letáboroztak. A szerda reggeli akció előtt a tüntetők egy része, zömmel nők, állítólag elhagyták a helyszínt, mások viszont a sátortábor bejáratánál emelt barikádokon arra készültek, hogy visszaverik a rendőröket.

Az elmúlt másfél hónapban már több mint 250 áldozata van az egyiptomi zavargásoknak.