Részesedést kap a Bundás Jézus alkotója

Vágólapra másolva!
Részesedik a templom bevételeiből a nő, aki tavaly tönkretett egy Jézust ábrázoló festményt Spanyolországban. A szerződést a jövő héten írják alá.
Vágólapra másolva!

Elias Garcia Martinez 1930-ban festett Ecce Homo című műve az észak-spanyolországi Borja város egyik templomának ékessége volt még a nedvességtől és az időtől megviselten is. A gyülekezet egyik tagja, a 81 éves Cecilia Gimenez nem nézte tétlenül a festmény pusztulását és önhatalmúlag restaurálta. Úgy átpacsmagolta a művet, hogy az szinte felismerhetetlenné vált. Az alkotás ennek köszönheti ismertségét: az emberi arc helyett leginkább egy majomra hasonlító mű képből internetes mém lett.

Elías García Martínez 19. századi festõ Ecce Home című Jézus-képe. Forrás: Centro de Estudios Borjanos

Mindezek után nőtt a templom látogatottsága, mert sokan akarták eredetiben is látni az elrontott művet, amely - a szerző engedélye nélkül - hamarosan pólókon, bögréken, borcímkéken, telefontokokon is megjelent. A naiv festő kontár munkájának köszönhetően az utóbbi évben több mint 40 ezren keresték fel a falut, és mintegy 50 ezer euróval - 15 millió forinttal - gazdagították a templomot birtokló alapítványt.

Az önjelölt restauráló - a látogatottság megugrását látva - részesedést követelt a templom 1 eurós belépti díjából befolyó bevételből. Azzal érvelt, hogy a forgalom neki köszönhetően nőtt. Az ötezer lelkes Borja vezetői hosszú ellenkezés után beleegyeztek, hogy Gimenez 49 százalékot kapjon a "majmos" képével ékesített tányérok, öngyújtók, képeslapok és egyebek eladásából származó nyereségből.

Cecilia Gimenez saját festményei iránt is nőtt az érdeklődés: a héten kiállítása nyílt Borjában. Kéttucatnyi alkotását augusztus 24-ig nézhetik meg az érdeklődők.