Szükségállapot Egyiptomban

Sátrak égnek a kairói Nahda téren 2013. augusztus 14-én, miután a rendőrség megkezdte a Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi iszlamista elnököt támogató tüntetők két kairói sátortáborának felszámolását.
Vágólapra másolva!
Felszámolták a megbuktatott elnök híveinek sátortáborát. A Muszlim Testvériség szerint a kairói akciónak több mint száz halálos áldozata van. Tüntetések, összecsapások voltak más egyiptomi városokban is, eddig közel 300-an vesztették életüket.  Az ideiglenes elnökség szükségállapotot rendelt el. Lemondott az alelnök.
Vágólapra másolva!

A Muszlim Testvériség szerint vérfürdő volt az egyiptomi rendőrség mai akciója. Kairóban Mohamed Murszi volt elnök szimpatizánsaira csapott le a rendőrség, és felszámolta a tüntetők sátortáborát. A tábori kórházban, ahová a tüntetőket szállították, már

Az újabb hivatalos közlés szerint összesen 278 halálos áldozatot követeltek szerdán a Kairóban és Egyiptom több más városában lezajlott összecsapások, amelyeket a biztonsági erők vívnak a megbuktatott iszlamista elnök híveivel. A sebesültek száma kétezer körül lehet. A halálos áldozatok között 43 rendőr van.

Kora délután a BBC azt írta, hogy az áldozatok között van a Sky News operatőre, valamint a Muszlim Testvériség egyik vezető politikusának 17 éves lánya is, akit háton és mellkason lőttek.

A kairói tüntetők elleni erőszakos fellépés miatt benyújtotta szerdán lemondását Mohamed el-Baradei egyiptomi alelnök, aki azzal indokolta döntését, hogy "nem tud felelősséget vállalni olyan döntésekért, amelyekkel nem ért egyet".

Sátrak égnek a kairói Nahda téren - további képek a táborok felszámolásáról a fotóra kattintva! Forrás: MTI/EPA/Ahmed Aszadi

A Muszlim Testvériség mozgalom hívei hetek óta azért tiltakoznak, mert a hadsereg államcsínnyel távolította el Murszit. A tüntetők a főváros két terén táboroztak le, és ezekre csapott le a rendőrség. Az akcióban buldózereket használtak, a város felett pedig helikopterek köröztek. A rendőrség szerint csak könnygázt vetettek be a tüntetők ellen, de a szemtanúk szerint lövöldözést lehetett hallani a külvilág elől elzárt területről. A hatóságok szerint a barikádokat építő tiltakozók lőttek a rendőrökre.

Egy hónapig szükségállapot

A Kairótól 245 kilométerre délre fekvő al-Minjában és az onnan 120 kilométerre délre fekvő Aszjútban több ezer iszlamista tiltakozott a rendőrség kairói rajtaütése ellen. A Sínai-félsziget északi részén, el-Arís városában fegyveresek elfoglaltak állami hivatalokat. Szemtanúk szerint a levegőbe leadott lövésekkel kergették el a hivatalnokokat az adóhivatalból és egy telefonközpontból.

Al-Minjában és tőle 200 kilométerre délre, Szúhádzs városában a tiltakozók fölgyújtottak három kopt keresztény templomot. A koptok a Murszival szembenálló társadalmi mozgalom támogatói.

A hatóságok szerint Egyiptomban szünetel a vonatközlekedés. A kormány valószínűleg így akarja megakadályozni, hogy a Muszlim Testvériség hívei összegyűlhessenek Kairóban.

Délután négy órakor szükségállapotot rendeltek el egész Egyiptomban. Az ideiglenes elnökség szerint a szükségállapot egy hónapig fog tartani. A washingtoni Fehér Ház elítéli az egyiptomi biztonsági erők szerdai erőszakos fellépését a tüntetők ellen, és határozottan ellenzi a szükségállapot kihirdetését az arab országban

Ne lövessenek a saját népükre

Elítéli az erőszakot, és a politikai válság megoldása érdekében párbeszédre szólítja az egyiptomi politikai erőket szerdán kiadott közleményében Jean-Claude Mignon, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének francia elnöke.

"Mélyen megráz az az aránytalanul súlyos fellépés, amelyet a rendőrök a Murszi-párti tüntetők ellen alkalmaztak Kairóban" - fogalmazott a politikus, elfogadhatatlannak nevezve, hogy a tiltakozók elleni rendőri akciónak ilyen sok halálos áldozata van. Mignon felszólítja az egyiptomi hatóságokat, hogy türtőztessék magukat, és ne lövessenek a saját népükre.