Vége a harcoknak a kairói mecsetben

Vágólapra másolva!
A biztonsági erők kiürítették azt a kairói mecsetet, amelybe a Muszlim Testvériség támogatói egy péntek esti tüntetést követően bevonultak. A péntek-szombati zavargásoknak legalább 173 halálos áldozata és 1300 sebesültje van, több mint ezer embert pedig őrizetbe vettek. A magyar Külügyminisztérium az utazásra nem javasolt országok közé sorolta egész Egyiptomot.
Vágólapra másolva!

Az események előzménye, hogy a Mubarak elnök megbuktatása utáni választáson a Muszlim Testvériség jelöltjei szerezték meg a többséget, azonban Mohamed Murszi egy éves elnöksége után tüntetések kezdődtek, amelyek megfékezésére a hadsereg beavatkozott. Murszit őrizetbe vették, és átmeneti kormányt alakítottak. A miniszterelnök, Hádzim el-Beblávi kezdeményezte a Muszlim Testvériség betiltását is, az ötletet jelenleg a kormány tanulmányozza.

Pénteken a Muszlim Testvériség támogatói felvonulásra gyűltek a kairói Ramszesz térre. A hadsereg és a rendőrség megtámadta a muszlim tüntetőket, a BBC szerint a harcokban legalább 173-an vesztették életüket. Végül a tüntetők egy csoportja a Ramszesz téri mecsetbe vonult vissza, a rendfenntartó erők pedig körbezárták az épületet.

Az iszlamisták a mecsetben egy ideiglenes halottasházat létesítettek, és mintegy 20 halottjukat helyezték el ott. A korábbi jelentések szerint a mecsetet körülvevő rendőrök, valamint a Muzulmán Testvériség tagjai az éjjel még kölcsönösen lőttek egymásra. Halottakról, illetve sebesültekről nem volt információ.

Reggel is volt lövöldözés, miután a rendőrök megpróbálták rábírni a bent lévőket a távozásra, egy részük el is hagyta a mecsetet, de mintegy hétszáz ember délutánig nem volt hajlandó kimozdulni. Helyszíni beszámolók szerint a környék lakói ütlegekkel fogadták a rendőrök által a mecsetből kivezetett iszlamistákat. Ezután még volt lövésváltás a Muzulmán Testvériség tagjai és rendőrök között, a MENA egyiptomi hírügynökség szerint fegyveresek a mecsetből nyitottak tüzet az imaház közelében álló páncélozott katonai járművekre. A televízióban pedig látható volt, hogy a biztonsági erők lövéseket adnak le a mecset minaretjére.

A rendfenntartóknak ezután sikerült erő alkalmazása nélkül behatolni, az Al-Dzsazira tévé egyiptomi részlegének internetes oldalára feltett képeken úgy tűnt, a rendőrök az épület belsejében tárgyaltak a még benn maradt tüntetőkkel, hogy őket is rábeszéljék a távozásra. A kora esti órákban végül a hatóságoknak sikerült kiüríteni a mecsetet.

A pénteki tüntetések során több mint ezer embert tartóztattak le az egyiptomi biztonsági erők. A pénteki nap nem hivatalos adatai szerint a legalább 173 halálos áldozat mellettmintegy 1300-an meg is sebesültek.

A Mohamed Murszi megbuktatott egyiptomi elnököt támogató Muzulmán Testvériség hívei jelszavakat skandálnak a kaírói Al-Fath mecset közelében. Forrás: MTI/AP/Haszan Ammar

Egyiptom "szélsőséges erők" ellen harcol az elnök szóvivője szerint

Egyiptom olyan háborúval néz szembe, amelyet szélsőséges erők indítottak ellene - jelentette ki szombaton az arab állam elnökének szóvivője. Musztafa Hegazi megfogalmazása szerint az államot képviselő biztonsági erők a "vallási terrorizmus" erőivel csaptak össze az utóbbi napokban. Az előbbiek ezután is "a törvény adta kereteken belül" maradó módszerekkel fognak szembeszállni az iszlamistákkal, Mohamed Murszi leváltott elnök híveivel.

A hadsereg által július 3-án elmozdított Murszi elnökségét a szóvivő "vallási fasizmusnak" nevezte, híveiről pedig azt állította, hogy a Kairóban rendezett pénteki felvonulás során válogatás nélkül lövöldöztek automata fegyverekből, számos bámészkodó halálát okozva.

Ebben a küzdelemben "vereséget fogunk mérni az erőszakra és a terrorizmusra, mégpedig nemcsak a biztonsági erők révén, de a törvény erejével, ám az emberi jogok keretein belül" - fogalmazott Hegazi. Szerinte a Muzulmán Testvériség gyűlései már nem a szólásszabadságról, hanem az erőszakra való uszításról szólnak.