Cameron támogatja Obama Szíriával kapcsolatos döntését

Vágólapra másolva!
David Cameron késő esti üzenetében azt írta, hogy megérti és támogatja Obama elnök döntését a szíriai támadással kapcsolatban. A franciák pedig megvárják, hogyan dönt az amerikai kongresszus. Izrael csalódott.
Vágólapra másolva!

Megérti és támogatja az amerikai elnök Szíriával kapcsolatos döntését a brit miniszterelnök. Barack Obama amerikai elnök szombaton jelentette be, hogy a kongresszus felhatalmazását kéri a Szíria elleni, általa már elvileg jóváhagyott katonai fellépéshez. David Cameron késő esti Twitter-üzenetében hangsúlyozta, hogy megérti és támogatja Obama álláspontját.

A brit parlament csütörtök este nem támogatta a Szíria elleni esetleges beavatkozást. A képviselők 285-272 arányban szavazták le a katonai műveletet támogató javaslatot. A brit kormányfő - aki a szavazást megelőzően a Washington által szorgalmazott beavatkozás egyik fő támogatója volt - kijelentette: tiszteletben tartja a képviselők döntését. "Ennek megfelelően fogok cselekedni" - tette hozzá.

A The Sunday Telegraph című vasárnapi brit lap arról számolt be, hogy a brit hatóságok átadják az Egyesült államoknak a Szíriával kapcsolatos felderítő információikat, amelyeket a Cipruson elhelyezett elektronikus megfigyelő állomás által gyűjtenek. Az újság szerint ez az együttműködés annak ellenére is folytatódik, hogy a brit parlament a hét közepén a katonai beavatkozás ellen döntött.

A franciák kivárnak

Franciaország nem lép fel egyedül Szíriával szemben, hanem megvárja az amerikai kongresszus döntését az esetleges katonai támadással kapcsolatban - jelentette ki vasárnap a francia belügyminiszter. Az Europe 1 rádiónak nyilatkozva Manuel Walls hangsúlyozta: "Párizs nem cselekszik egyedül." "Koalícióra van szükségünk" - tette hozzá. Francois Hollande államfő még az amerikai elnök döntése előtt szerdára hívta össze a parlamentet a szíriai helyzet megvitatására. Párizsban most ismertté vált: Jean-Marc Ayrault kormányfő hétfőn találkozik a törvényhozás két házának, valamint az ellenzéki pártoknak a vezetőivel, és Szíriáról folytatnak egyeztetéseket.

Barack Obama amerikai elnök szombaton jelentette be, hogy a kongresszus felhatalmazását kéri a Szíria elleni, általa már elvileg jóváhagyott katonai fellépéshez. Franciaország a Washington által sürgetett katonai beavatkozás fő támogatója.

A japánok és a lengyelek is támgotjak Obamát

Támogatásáról biztosította a Szíriával kapcsolatos amerikai elnöki döntést a lengyel és a japán kormányfő. Donald Tusk lengyel miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatában úgy értékelte, hogy az amerikai álláspont teljes mértékben érthető. Obama elnök döntését Tusk egyértelműnek és szükségesnek nevezte. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy az esetleges katonai beavatkozás hatékony lesz. Donald Tusk már korábban elítélte a lakosság elleni vegyifegyver-támadást, de közölte, hogy a Szíria ellen tervezett katonai lépésben Varsó nem vesz részt.

A japán kormány szoros figyelemmel követi a tervezett amerikai kongresszusi szavazást a Szíria elleni esetleges katonai támadásról - jelentette ki vasárnap Tokióban Abe Sindzó miniszterelnök, aki úgy vélte, hogy Obama döntése tükrözi szilárd eltökéltségét a katonai erő alkalmazására. A japán és az amerikai külügyminisztérium már korábban megállapodott abban, hogy állandó egyeztetést folytat a szíriai helyzetről, és közösen tesz erőfeszítéseket a konfliktus rendezésére.

Izrael csalódott

Jeruzsálemben csalódást keltett, hogy Barack Obama amerikai elnök a kongresszus felhatalmazását kérte a Szíria elleni katonai fellépéshez. Benjámin Netanjahu miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Izrael felkészült minden lehetséges forgatókönyvre. Az izraeli kormány vasárnapi ülését megnyitva Netanjahu azt hangoztatta, hogy országa nyugodt és bízik önmagában. "Izrael ellenségeinek jó okuk van arra, hogy ne tegyék próbára erejét" tette hozzá a miniszterelnök, aki konkrétan nem utalt az előző napi amerikai elnöki döntésre.

Benjámin Netanjahu a katonai rádió értesülése szerint állítólag megtiltotta minisztereinek, hogy nyilatkozzanak Szíriai ügyében. Uri Ariel, a Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt lakásügyi minisztere mégis kijelentette, hogy "Teheránban pezsgőt bontottak" Obama szombat esti bejelentése után. Izraelben elsősorban az iráni atomprogram miatt látják aggasztónak az amerikai katonai csapás elhalasztását, esetleg elmaradását. Obama döntése ugyanis Jeruzsálemből nézve megkérdőjelezi az Irán ügyében tett amerikai ígéretek komolyságát is.