Az Aszad-rezsim felelős a vegyifegyver-támadásért

Vágólapra másolva!
A francia hírszerzés már tudni véli, hogy Aszad áll a vegyifegyver-támadás mögött. A szíriai elnök tagad.
Vágólapra másolva!

A francia hírszerzés hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése szerint a szíriai kormányerők jelentős mennyiségű vegyi anyagot vetettek be egy augusztus 21-én Damaszkusz környékén történt támadásban, de Bassár el-Aszad szíriai elnök a Le Figaro francia lapnak adott interjújában tagadta a vádakat és óva intett egy országa elleni katonai beavatkozástól.

A francia kormány által közzétett jelentés szerint legalább 281 ember halt meg a majdnem két héttel ezelőtti támadásban. Korábban a brit és az amerikai kormány is azt állította hírszerzési adatokra hivatkozva, hogy a gáztámadást a szíriai rezsim követte el. Aszad ugyanakkor kétségbe vonta az erre vonatkozó bizonyítékokat, és azzal fenyegette meg Franciaországot, hogy sérülni fognak érdekei, ha részt vesz egy Szíria elleni katonai akcióban.

Jean-Marc Ayrault, Franciaország miniszterelnöke soron kívüli kormányülést hívott össze, ahol a miniszterek megvitatják a 9 oldalas titkosszolgálati jelentést, és egyeztetnek a szíriai helyzettel kapcsolatos teendőkről. A találkozón, melyre a törvényhozás vezetői is meghívást kaptak, a kormányfő teljes átláthatóságot ígért Franciaország lépéseit és döntéselőkészítési mechanizmusait tekintve. Ehhez illeszkedve, a hírszerzés jelentését is nyilvánosságra hozták, a dokumentum franciául olvasható a Le Monde honlapján.

A francia politikusok meggyőződése, hogy - ahogyan az állam korábi miniszterelnöke, Alain Juppé fogalmazott - "Franciaország nem cselekedhet egyedül, de mindenképp cselekednie kell."

Ayrault a kormányülés után kijelentette: "nem lehet megtorlás nélkül hagyni a Szíriában történteket, de a beavatkozáshoz nemzetközi koalíciót kell létrehozni."