A zsidó-keresztény párbeszéd a közös jövő kulcsa

Vágólapra másolva!
Ferenc pápa hétfőn a Vatikánban fogadta Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus elnökét. A téma a két vallás hívei közötti nagyobb egyetértés megtalálása volt.
Vágólapra másolva!

A zsidóknak és a keresztényeknek közösek a gyökereik, párbeszédük a közös jövő kulcsa - hangsúlyozta hétfőn Ferenc pápa, aki a Vatikánban magánkihallgatáson fogadta Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökét - adta hírül a WJC.

A katolikus egyházfő, aki márciusi beiktatása óta először fogadta a zsidóság egyik nemzetközi vezetőjét, a zsidó újév, a Rós hásáná alkalmából boldog és békés 5774. évet kívánt a világ zsidóinak. A kötetlen hangvételű találkozón a pápa a világ vallási közösségei közötti párbeszéd erősítését szorgalmazta, és elítélte a fundamentalizmust, bármely hitről is legyen szó - olvasható a közleményben.

A pápa és a WJC elnöke beszélt a szíriai helyzetről, egyetértettek abban, hogy fel kell emelni a szavukat a vallási kisebbségeket, például az egyiptomi kopt keresztényeket érő támadások, valamint a régi bevett vallási szokások visszaszorítására irányuló törekvések ellen. A szíriai konfliktusra utalva Ferenc pápa elfogadhatatlannak nevezte az emberek meggyilkolását. Úgy fogalmazott "a világ vezetőinek mindent meg kell tenniük a háború elkerülése érdekében".

Ferenc pápa külön aggodalmát fejezte ki a kóser vágás lengyelországi tilalmával kapcsolatban, és utasította Kurt Koch svájci bíborost, a zsidó kapcsolatokért felelős vatikáni bizottság elnökét, hogy járjon utána a történteknek, és már a jövő héten számoljon be vizsgálódásainak eredményéről - írja közleményében a WJC.

A lengyel parlament július közepén elutasította azt a kormány által támogatott törvényjavaslatot, amely újra engedélyezte volna a kóser mészárszékek működését az országban. Több más európai országban is elvben tiltott a kóser vágás, amely nem felel meg az általános uniós szabályoknak.

A közlemény szerint a pápa megismételte júniusban elhangzott nyilatkozatát, amely szerint "egy keresztény nem lehet antiszemita". "Ahhoz, hogy valaki jó keresztény legyen, meg kell értenie a zsidóság történetét és hagyományait" - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a zsidóknak és a keresztényeknek közösek a gyökerei, párbeszédük a kulcs egy közös jövő felépítéséhez.

A találkozó után nyilatkozva, Ronald S. Lauder dicsérte a pápa párbeszéd melletti elkötelezettségét, és azt mondta, hogy Ferenc pápa tevékenysége nemcsak a katolikus egyház újjászületését hozhatja, de új lendületet adhat a zsidósághoz fűződő viszonyának is.A WJC elnöke szerint a katolikus egyház és a zsidóság viszonya az elmúlt kétezer évben soha nem volt olyan jó, mint most. Kifejtette: az elmúlt öt évtized egymást követő pápái sokat segítettek az előítéletek leküzdésében. "Ez lehetővé teszi számunkra, hogy együtt lépjünk fel a vallásszabadság védelmében, bárhol is kerüljön veszélybe, bármely közösséget is érintsen" - mondta Lauder, akit vatikáni látogatására mások mellett Jack Terpins, a Latin-amerikai Zsidó Kongresszus (LAJC) elnöke és Claudio Epelman, a LAJC ügyvezető igazgatója is elkísért.