Nem adják vissza a gazdájának az IKEA-majmot

Vágólapra másolva!
Menhelyen marad az IKEA-majomként elhíresült makákó, amely tavaly decemberben szökött ki egy autóból és kóborolt kabátban a bútoráruház parkolójában Torontóban.
Vágólapra másolva!

A Darwin nevet viselő majom egy vadállat a kanadai törvények szerint, így nem adható vissza a tulajdonosának, így döntött Mary Vallee ontariói bírónő. Az ítélet azt jelenti, hogy az IKEA-majomként elhíresült állat egy menhelyen marad, írja a BBC.

A makákó akkor lett az internetezők kedvence, amikor körbejárt róla egy kép, amint egy kiskabátban, ijedt arccal kóborolt tavaly decemberben egy kanadai IKEA parkolójában.

Darwin, a világhírű Ikea-majom Forrás: Northfoto

Mint kiderült, a majom a gazdája autójából jutott ki valahogyan. A gazdája, Yasmin Nakhuda pert indított, szerinte az állathatóságok trükkel érték el, hogy átadja nekik Darwint.

Nakhuda azt állítja, hogy a majom a családja része volt, és mindig mellette volt, még akkor is, amikor aludt vagy zuhanyozott.